HTML

Ön hogy érzi magát?-Alternatív gyógyítás másként!

Itt az ideje, hogy mindig minden körülmények között tisztában legyen azzal, hogy milyen események zajlanak nálunk. Itt minden kulisszatitkot megtud rólunk! Velünk mindig forró nyomon lehet. Nincs más dolga, csak kényelmesen hátradőlni, és olvasgatni!

Friss topikok

Linkblog

Ön lemaradt? Sebaj! Olvassa el, s máris képben lesz!

2011.05.10. 13:04 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Hol volt, hol nem volt….volt egyszer egy Nyílt Nap. Ez az esemény annyira közkedvelt lett az érdeklődők körében, hogy úgy érezzük, semmiképp sem rejthetjük véka alá a nagyérdemű elől!

 

 Május 7-én szombaton, újra benépesült a Medbiotech Diagnosztika előadóterme, immáron negyedik alkalommal!

 

Meglepetésünkre 4 fiatal érdeklődő is eljött. Mi sem bizonyítja jobban, hogy nem lehet elég korán kezdeni az egészség megőrzést, és a betegség megelőzést!

 

Minden a megszokott mederben zajlott, folytak az előadások, konzultációk. Láthatóan nagy érdeklődésnek örvendett a két előadás: az Ízületi megbetegedések és a vérnyomás problémák; a résztvevők és a doktornő között „kérdezz-felelek” játék alakult ki.

 

Pihenésképpen teákat kóstolgattak, különbséget tettek a csapvíz - oxigenizált és tisztított víz között. Különböző könyvek, prospektusok és tájékoztató füzetek közül lehetett válogatni, és olvasgatni, amíg folyt a doktornővel való személyes konzultáció. Ezt követően mindenki kipróbálhatta a kezeléseket.

 

 

Engedje meg, hogy megosszunk Önnel is két pozitív tapasztalatot:

 

Két hölgy különböző panasszal fordult a doktornőhöz. Az egyiknek régóta tartó kisízületi fájdalma van a kézfejében, a másiknak pedig gégegyulladása. Amint befejeződött a kezelés, mindketten jobban lettek. Az első hölgynek enyhült a kézfájdalma, a másik hölgynek azelőtt hangja sem volt, csak suttogva tudott beszélni, a kezelés végeztével rekedt maradt ugyan, de megjött a hangja, s a torka sem fájt annyira.

 

S hogy még jobban az Ön kedvébe járjunk, készítettünk egy kérdőívet, melyben mindenki megjelölhette, hogy mi tetszett, és mi nem volt megfelelő, esetleg mit csináljunk másképp, illetve, hogy milyen témákat szeretne hallani az elkövetkezendőkben. Úgy gondoljuk, hogy a következő Nyílt Nap előadás témája is közönség díjas lesz: Az autoimmun betegségek. Az eddigi Nyílt Napjainkon elhangzott témákon kívül ez viszi a prímet, ezért a következő rendezvényünk az autoimmun betegségek köré épül.

 

Itt a vége, fuss el véle…..aki nem hiszi, járjon utána….azaz JELENTKEZZEN Ön is a következő Nyílt Napunkra, ami június 4-én (szombaton) lesz. Biztosítsa be a helyét már jó előre!

 

Ha kíváncsi még több ilyen, és hasonló történetre, kattintson ide, és böngésszen honlapunkon: www.meggyogyulsz.com 

 


 

 

 

 

 

 

 

    

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

Szólj hozzá!

Mindenről, mindig, minden körülmények között értesítjük!

2011.04.29. 14:47 Medbiotech Diagnosztika Csapat

 Újra feltűntünk a színen!

8 napon innen és túl az Óvoda napján nem felejtkeztünk el azokról a dolgozó nőkről, akik a felnövekvő generációt nevelik és óvják: az óvónőkről. Ezen a napon, azaz április 21-én, minden egyes óvodapedagógus, aki egy teljes körű állapotfelmérést vett igénybe, az választhatott, hogy egy kontrollt (7900 Ft értékű) vagy két darab (7800 Ft értékű) kezelést szeretne ajándékba kapni. Természetesen mondanunk sem kell, hogy a pálmát a kezelések vitték, de a kontrollok is nagy népszerűségnek örvendtek. Így szerettünk volna hozzájárulni ahhoz, hogy akik a legkisebbekkel foglalkoznak, egészségesek és életerősek maradjanak, hisz tudjuk, hogy néha embert próbáló feladat nap, mint nap a gyerekekkel lenni.

Nem is gondoltuk, hogy ennyi sok óvónő tartja fontosnak az egészségét, s emellett a megelőzést! Aznap teltházunk volt, és bizony akadt olyan páciens is, akinek sajnos már nem jutott időpont!

DE NE BÚSÚLJON SENKI! Hisz máris itt a következő NYÍLT NAPUNK, ami május 7-én kerül megrendezésre (s amire lázasan készülünk)!

Újra kipróbálhatják a kedves érdeklődők a kezeléseket, s kedvükre kérdezhetnek, illetve konzultálhatnak a doktornővel, aki személyesen fog foglalkozni mindenkivel. Természetesen az eddigi rendezvényeink résztvevői által megszavazott két előadás sem fog elmaradni (Ízületi és vérnyomás problémák). Emellett gyógyteákat, tisztított és oxigenizált vizet kóstolgathat a kedves nagyérdemű, és különbséget tehet a sima csapvíz, és e kettő között….

Ugye már csak ezért sem érdemes kihagyni ezen alkalmunkat?

Megéri képben lenni, hogy mikor mi történik a Medbiotech Diagnosztikánál, mert kiszámíthatatlanok vagyunk!

Ugye Ön nem szeretne a tájékozatlan emberek közé tartozni, akik mindig lemaradnak mindenről??

Kövesse mindig figyelemmel úgy blogunkat, mint a honlapunkon az aktualitásokat, hogy sose maradjon le semmiről!

 

 


 

Kattintson ide, és tájékozódjon felőlünk: http://www.meggyogyulsz.com/pages/page.php?pa=ac178b02-eb8b-1ba7-635a-4d5bdff93cbe

Szólj hozzá!

Újra norvégok a Medbiotech Diagnosztika láthatárán

2011.04.15. 13:10 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Ugye emlékszik még, hogy pár bejegyzéssel ezelőtt ígéretet tettünk, hogy közzétesszük ha ismét ellátogat hozzánk egy norvég csoport? Ha nem emlékszik, az sem baj, éppen ezért kéretik tovább olvasni!

 

11 nappal ezelőtt minden úgy történt a Medbiotech Diagnosztikában, ahogyan egy átlagos munkanapon szokott lenni…egészen mindaddig, amíg meg nem érkezett egy norvég csoport. Sok ember közülük már járt nálunk pár alkalommal, akik most azért jöttek újra, hogy a doktornő kiderítse, mennyit javult az állapotuk előző látogatásuktól mostanáig.

 

Minden simán ment, mint ahogy az rendje és módja szerint szokott történni a kontroll vizsgálatoknál. Ám a csoport egyik új tagja arra panaszkodott a doktornőnek, hogy évek óta fáj a jobb keze, alig bírja megmozdítani, nem tud vele dolgozni. Megvizsgáltuk, és kiderült, hogy jobb keze csak 20%-osan működik. A doktornő által javasolt kezelésektől 10 nap alatt 70%-osra javult fel állapota, fájdalmai lecsökkentek. Mondanunk sem kell, hogy alig fért a bőrében. Szót fogadva a doktornőnek, hogy fenntartsa jó egészségi állapotát, további természetes táplálék kiegészítőket fog szedni és megígérte, hogy a következő alkalommal újra eljön!

 

A csoport többi tagja is egészséggel tele tért haza, és a doktornőnek ígéretet tettek, hogy tovább adják jó hírünket norvég honban.

 

Messziről jött vendégeinknek fontos az egészségük, hisz ezért is jönnek ide ilyen gyakran, megtéve nagy távolságokat, mert a hagyományos orvoslás nem találja a választ problémáikra, így az alternatív gyógymódban keresik azt….és mi sem bizonyítja jobban, hogy megtaláltuk a megoldást egészségügyi problémáikra, mint ezek a pozitív tapasztalatok, melyeket mindig megosztunk Önnel!

 

Ugye ÖNNEK IS FONTOS az egészsége?

Ugye ÖN IS CSALÓDOTT már a nyugati orvoslásban?

 

Kattintson ide, és tájékozódjon felőlünk: http://www.meggyogyulsz.com/pages/page.php?pa=ac178b02-eb8b-1ba7-635a-4d5bdff93cbe

 

 

Szólj hozzá!

Nem sikerült elbújnunk a nyilvánosság elől, hála Istennek! Nálunk továbbra is zajlik az élet!

2011.04.12. 14:40 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Beigazolódott minden reményünk, ami a hétvégi Természetes Egészség Kiállításhoz fűződött! Sokkal többen jöttek, mint ahogy vártuk!

 

Közel 40 beteget vizsgált meg a doktornő mindössze két nap leforgása alatt… Időpontjaink még szombat délután beteltek, tomboláinkat pedig úgy vitték az érdeklődők, mint a cukrot!

Pácienseink körében nagy sikert arattak az akciós tesztjeink, de a pálmát a komplex vizsgálat vitte! Pénteken még csak szórólapokat osztottunk, tombolákat töltöttünk ki, és információkat szerezhettek rólunk a nézelődők, érdeklődők. Az igazi hajrá szombaton kezdődött, és vasárnap este ért véget, a standokat már bontották, de mi még akkor is vizsgáltunk!

 

Lázasan készültünk a kiállításra, de még annál is lelkesebben osztottuk a tombolákat! Tombolánk két nyertese Szabó Magdolna és Cserepes Ágnes lett. A nyertes szelvényeket vasárnap délután 17.00-kor húzták ki  az AG Media képviseletében Pápai Andrásné Györgyi és Faludi Kata. A hitelesség kedvéért fotót is készítettünk róla, melyet itt láthatnak!

 

(Szívünk mélyén mindenki nyertes!) A tombola egyik díja egy két személyre szóló komplex vizsgálat 36.000 Ft értékben, a másik nyereményünk pedig egy 45.000 Ft értékű alakformáló öv volt. Ezúton is GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK!

Száz szónak is egy a vége: mindent összevetve az idei kiállításon sem okoztunk csalódást sem magunknak, sem pedig a pácienseinknek! (Ha mégis, kérjük, jelezzék!)

Nem állunk meg!! Hétfőtől minden újra a régi kerékvágásban működik a Medbiotech Diagnosztika debreceni központjában!

 

Elképzelhető, hogy a következő nagyszabású Egészség Kiállításon is részt veszünk, de ha Ön érdeklődik irántunk, nem muszáj addig várnia!

KATTINTSON IDE, ÉS TUDJON MEG TÖBBET RÓLUNK!
http://www.meggyogyulsz.com/pages/page.php?pa=ac178b02-eb8b-1ba7-635a-4d5bdff93cbe

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Nagy horderejű információk, melyről Ön sem maradhat le! Kulisszatitkok, rendezvények..

2011.04.01. 15:14 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Tá-dáám!

 

Ugye megengedi, hogy Önnel is megosszuk örömünket és sikereinket?


Március havának 26. napján (szombaton) újra megrendeztük Nyílt Napunkat, mely a nagy érdeklődésnek köszönhetően igen jól sikerült.

Pácienseink és érdeklődőink körében kezd népszerűvé válni ez az esemény, hisz minden alkalommal többen, és többen vesznek részt. A frappánsabbnál frappánsabb előadások témái mindig a közönség szavazatai alapján vannak megválasztva, (ezzel is az Ön kedvében akarunk járni!) Nem beszélve a különleges teáinkról, és vizeinkről, amit kóstolgathat, miközben folyik a doktornővel való konzultálás!

De ez még semmi! Személyre szabott kezeléseket próbálhatnak ki, és közben megoszthatják egymással tapasztalataikat, esetleg betegségeiket, mindezt nyugodt és kellemes légkörben!

 

Ha nem szeretne lemaradni a következőről, figyelje honlapunkon az aktualitásokat: www.meggyogyulsz.com

 

És végül, de nem utolsó sorban!

 

Ezúton szeretnénk értesíteni Önt a Természetes Egészség Kiállításról, mely a Fórum Debrecen bevásárlóközpontban van megrendezve minden ősszel és tavasszal. Ezen immáron negyedszer veszünk részt, szóval kezdünk törzs vendégek lenni.

Legutóbb ősszel találkozhatott velünk a nagyérdemű. Eme rendezvény keretein belül HATALMAS kedvezménnyel dolgoztunk, és a mostanin, azaz az április 8-9-10-in sem teszünk másképp! Vizsgálatokat végzünk, melyet ott helyben igénybe vehet bárki.

Lázasan készülünk a rendezvényre! 2 teljes nap, mely csak az Öné!

Amit nem titkolhatunk az az, hogy tombolával is készülünk! Utolsó nap kisorsolunk egy szerencsés nyertest, akinek nyereménye egy teljes állapotfelmérés! Tavaly is nagy sikert aratott a kedves érdeklődők körében.

Ne legyen ez most sem másképp!


Ha felkeltettük érdeklődését, böngésszen honlapunkon a részletesebb információért!

Honlapcímünk: www.meggyogyulsz.com


Forduljon hozzánk bizalommal!

 

Szólj hozzá!

A télapó és Lappföld még nem ismer minket, de Norvégiáig már elért a hírünk....

2011.03.11. 16:05 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Rég írtunk már blog bejegyzést, és most azt hisszük, eljött az ideje!

 

Eseményszámba megy az nálunk, hogy egyre gyakrabban járnak hozzánk Norvégiából is betegek, akik szeretnék, hogy végre konkrétan kiderüljön, mi okozza panaszukat, és mi arra a megfelelő megoldás.

 

Nem is olyan rég, ezen belül is a múlt héten járt nálunk egy 15 fős norvég csoport. Nagyon sok olyan páciens volt köztük, akik már nem először jártak itt, és 10 nap elteltével remek közérzettel és nagy javulással tértek haza. Ezt szeretnénk most megosztani Önnel is!

 

Két páciens arra panaszkodott, hogy nem tudják mi a bajuk, de érzik, hogy valami nincs rendben velük. A problémát hamar ki is derítettük egy vizsgálattal. Egyik betegünknek évek óta tartó szívelégtelensége, savasodási- salakosodási problémája volt és 80%-ot javult 10 nap alatt a kezelések hatásától, a másiknak pedig kis ízületi gyulladása volt, akinek 70%-ot javult az állapota a személyre szabott kezelésektől.

 

Száz szónak is egy a vége: nagyon jó eredményekkel térhettek haza, és magas fokú javulást tapasztaltak a 10 napi kezelés hatásától, így a következő alkalommal újra eljönnek kontrollra, mert szeretnék megőrizni ezt a mostani állapotot....de ez már egy másik történet lesz!

 

 

 

Nézzen szét honlapunkon: drsiker.com, meggyogyulsz.com

 

Jelöljön be minket iwiwen és facebookon is!

 

Szólj hozzá!

Daganatos megbetegedések

2011.02.03. 10:53 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Daganatos megbetegedések

Minden embernek vannak ráksejtek a szervezetében. Ezek a ráksejtek nem mutathatók ki a szokásos vizsgálatokkal egészen addig, amíg számuk több milliárdra fel nem szaporodik.( A Medbiotech Diagnosztikai komplex sejtszintű mélységig vizsgál ezért a legapróbb eltérést is rögtön kimutatja) Amikor egy orvos a kezelés végeztével azt mondja a betegnek, hogy nincs több ráksejt a szervezetében, ez csak annyit jelent, hogy a kórházakban elvégzett tesztek nem képesek észlelni a ráksejteket, mivel azok még nem érték el a kimutatható mennyiséget.    ( A kórházakban 4 féle tumor markert néznek meg míg a Medbiotech Diagnosztikai komplex 59 féle tumormarkert tud vizsgálni.)
A „rák” több mint kétszázféle, tulajdonságaiban, kihatásában, következményeiben és gyógyíthatóságában egymástól eltérő daganatos betegség közös neve.
Egy egészséges sejt csak szükség esetén osztódik – miután a szükséges sejtpótlás megtörtént, az osztódás megáll. A rákos sejtek osztódása viszont nem áll le, hanem újra és újra megismétlődik. A rosszindulatúvá vált, túlszaporodó sejtek egy idő elteltével átterjedhetnek más, környező szervekre is, bejuthatnak a nyirokrendszerbe vagy a véráramba, amelyen keresztül szétszóródhatnak a szervezet különböző részeiben.
A rákbetegség kialakulásában az öröklött tényezők mellett döntő szerepe van a szervezetbe kerülő rákkeltő (karcinogén) anyagoknak, amelyek a sejteket roncsolva genetikai torzulást idézhetnek elő, mutációt indíthatnak el. Ezt a szervezet immunrendszere egy ideig kezelni tudja, „javítja” a hibákat, s elpusztítja a nem jó irányba módosult sejteket.
A sejtek roncsolásában olyan rákkeltő anyagok játsszanak szerepet, mint a több ezernyi vegyületet tartalmazó dohányfüst, az autók és gyárak légszennyezettsége, az ionizáló sugárzás, a nap káros UV-sugarai, de ide sorolhatók az egészségtelen étrend, az alkoholizmus vagy a munkahelyi károsító hatások is. Tehát az ember nagyban hozzájárul a daganatos betegségek kialakulásában, nem csak az öröklött tényezők játszanak szerepet.

Pár információ a nőket, férfiakat és gyerekeket veszélyeztető daganatos megbetegedésekről:

Nőket veszélyeztető:
- Emlőrák
- Méhnyakrák
- Méhtestrák
- Petefészekrák
- Tüdőrák
- Vastag- és végbélrák

Férfiak tumoros betegségei:
- Here- és hímvesszőrák
- Prosztatarák
- Tüdőrák
- Szájüregi daganatok
- Vastag- és végbélrák

Gyerekek gyakori daganatos megbetegedései:

- Vérképzőszervi rákok, leukémia
- Nyirokcsomó-daganatok
- Az idegrendszer daganatai
- Agydaganat
- Szemből kiinduló tumor
- Májrákok
- Vesedaganat
- Csontrák
- Lágyrészdaganatok

 

Dr. Kacsó Kornélia több éves tapasztalattal rendelkezik, szem előtt tartja a rendszeres odafigyelést, így személyre szabottan, mindenki számára felállítja a pontos diagnózist, s a neki legmegfelelőbb kezelési módokat ajánlja, természetes alapú készítményekkel és kezelésekkel. Kideríti a probléma valódi okát, és meg is szünteti azt!

togasson el blog oldalunkra, valamint kérjen tőlünk időpontot MOST! Személyre szabott terápiákat biztosítunk!
Blog oldalunk: www. medbiotechdiagnosztika.blog.hu
Honlapcímünk: www.meggyogyulsz.com

Forduljon hozzánk bizalommal!

Kérjen időpontot Most!
+3620-279-14-76

Nézze meg honlapunkat is!
www.meggyogyulsz.com
www.drsiker.com

További szép, mosolygós napot kíván a
Medbiotech Diagnosztika csapata!

 

 

http://www.rakgyogyitas.hu/oldalak.php?id=7

 http://www.rakgyogyitas.hu/oldalak.php?id=10

: http://www.rakgyogyitas.hu/oldalak.php?cikkkat=&friss=&id=9&page=1

Szólj hozzá!

Egy kis népi gyógyászat

2011.02.01. 12:05 Medbiotech Diagnosztika Csapat

A MAGYAR NÉPI GYÓGYÁSZATRÓL EGY-KÉT GONDOLAT

 

 

 

 

 

                  

                          

„A leleményesség, a természetszeretet és a természetes gyógymódok ismerete hozzásegítette, és a hagyományos tudás arra ösztönözte a parasztembert, hogy környezetében mindenütt a legkönnyebben megszerezhető, legalkalmasabb orvosságot keresse és találja meg.”
A népi gyógyász az egészséges életvitelre intett, amely ugyancsak a megelőzést szolgálja.
A betegség kialakulásának leggyakoribb okai a test és a lélek közötti szakadás, a harmónia hiánya, a kiegyensúlyozott életmód, a táplálkozás felborulása. Ha az ember nem a világ rendje, a természet tanításai szerint él és cselekszik, előbb-utóbb megbetegszik. Az ősi magyaroknál is vezérlő elv volt a mértékletesség.
Három alapszabályt ajánlanak őseink:
1. Mértékletesség az egész életvitelben: Táplálkozás, Fizikai terhelés, Megfelelő védelem a hideg ellen.
Idevonatkozó népi tanács: „Mindig jó gazdája legyél a testnek.”
A fizikai test gyógymódjai
– Helyes táplálkozás: sok zöldség, gyümölcs, édesgyökér és méz használata cukor helyett, olaj használata zsír helyett.
– Gyógynövények külső alkalmazása: borogatás, pakolás, fürdő, kenőcsként.
– Gyógynövények belső alkalmazása: teaként fogyasztva, öblögetés.
– Kenés, masszírozás: ezt főleg kenőasszonyok, „mozdulatművészek” végezték. A fájdalmat, betegséget, megtestesítő csomókat kitapogatták, és igyekeztek ezeket „elkenni”, eloszlatni.
– Csontrakás, helyretevés; kiropraktika – csonttörés, megerőltetés okozta betegségek esetén alkalmazott gyógymód.
– Köpölyözés, érvágás: borbélyok is alkalmazták, a cél a rossz vér eltávolítása volt.
– Nadályozás: piócák felrakása a beteg testrészre a rossz vér eltávolítására. Helyenként hatékonyabbnak találták a köpölyözésnél.
A népi gyógyászat tudásanyaga nem válaszható el a népi tudás (természetismeret) területétől, mintegy annak része – de része ugyanakkor a népi hitvilágnak,, a hiedelmek rendszerének is:


Az ősi magyarság nagy mestere volt a természetes gyógyászatnak.
Kutatások szerint, a daganatos megbetegedések közül elsősorban a csontdaganatokat regisztrálhatjuk, amelyek a maihoz hasonló gyakorisággal fordultak elő. A betegellátásra a csontok gyógyulásából következtethetünk; ez igen magas fokon állt. A népi gyógyászatban azóta is használatos sok belső-ázsiai gyógymód, mint a cseresznye szárából főtt tea a vesebántalmak ellen, a fenyőfa főzete visszérgyulladáskor és reumánál, a tölgyfa-levelének teáját pedig magzatelhajtónak szolgált. A búza szalmáját szemölcsre, a fokhagymát a fájós fülre, a savanyú káposztát a megrándult ínra a len megtört magját pedig a tályogra tették. A farkasalma levelét sebre tették, a kutyatej elszáradt nedvével a leányok mosakodtak, a vérhullató fecskefűvel szemölcsöket gyógyítottak, a szamártövisből készült főzet szamárköhögésre és a kőrisbogár főzete a veszettségre volt foganatos. A honfoglalás kori Európához képest őseink egy belső-ázsiai magas fokú gyógyítás-technológiát hoztak magukkal; a gyógyító emberek - táltosok –gyógyításain túl hittek a gyógyulásban.
Mit mond a népi gyógyászat? Télen hogyan védhetjük meg szervezetünket?
Fokhagyma
Helyi antibakteriális hatást fejt ki, segítségével elmúlik az orrdugulás, javul az étvágy. Náthás időszakban hetente legalább egyszer együnk nyers fokhagymát, vagy igyunk naponta alkoholos fokhagymacseppeket. A fokhagyma egyszerre csökkenti a dugulást a hörgőkben, kitisztítja az orrot, és enyhíti a torokfájást is. Ezeket a hatásait a benne lévő kénnek köszönheti, mely jellegzetes szagát és ízét is adja.
Aki a fokhagyma intenzív ízét nem kedveli, az süsse meg a gerezdeket kevés olívaolajjal fóliában, majd passzírozza szét, és kenje kenyérre.
Cékla
A céklából készült ital segít leküzdeni a náthát és az influenzát. Gyógyhatását, mely nyersen a legnagyobb, a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak, valamint fitovegyületeknek köszönheti. Rendkívül gazdag folsavban, C- és B-vitaminokban. Gyümölcscentrifugában kipréselt levét répa- és alma lével fogyaszthatjuk. Salátákat nyersen is gazdagíthatunk vele.
Savanyú káposzta
A káposzta savanyítva őrzi meg leginkább magas C-vitamin-tartalmát. Ennek a jelentősége igen nagy, mert ételeinkben az elkészítés során - a hő hatására - a C-vitamin nagy része tönkremegy. Télutón a C-vitaminban dús savanyú káposzta segíthet ezt a hiányt pótolni. S az sem elhanyagolható szempont, hogy ez a zöldség lehet az egyik legolcsóbb C-vitamin-forrás a hideg időben.
Borsmenta
Teája a tavaszi és őszi hurutos időszakban megelőző védőital, hidegen élvezeti tea. (A megmosott leveleket leforrázzuk, 5-10 percig állni hagyjuk.) Hatásos meghűlés és influenza ellen. Görcsoldó, fájdalomcsillapító, gyulladásgátló és fertőtlenítő hatása van.
Zsálya
Vértisztító, gyulladásgátló és fertőtlenítő hatású. Teája kiváló gargalizálószer szájüregi és toroktáji gyulladásos megbetegedések esetén. Jó hatással van a májra és az epére. Segít izzadás, bélhurut és hasmenés esetén. Fürdővízben forrázata izomfájdalmakat és alhasi gyulladásokat gyógyít.
Antibiotikum helyett: mézes fokhagyma
Két gerezd fokhagymát nyomjunk át fokhagymanyomón, majd keverjük el 1 teáskanál mézzel. Naponta 4-5-ször ismételjük, hiszen ez a legjobb természetes antibiotikum, 2-3 nap alatt kitakaríthatja a kórokozókat a szervezetből.
Fekete retek
Torokfájásra jó. A fekete retek közepét ki kell vájni és mézet kell bele tölteni A retek alját egy hústűvel például átszúrjuk. Az átfolyt méz kioldja a fekete retek jótékony anyagait. Az átfolyt lét kell meginni. Kritikus esetben akár naponta 2X is megismételhetjük.
Ha már a torokfájásnál tartunk ide tartozik a népi ünnepek közé balázsolás. Ami egy régi népi hagyomány!
Hogy ez hogyan is kötődik, hozzánk megtudhatod a honlapunkról a februári akcióink menüpont alatt!
www.meggogyulsz.com

Az 1300-as években Magyarországon már volt három orvosi egyetem, ebből kettő
egyházi, egy pedig világi volt. A sámánok és táltosok voltak a legjobb
gyógyítók. Nemzetünkön kívül még Olaszországban volt 3 orvosi
egyetem. Később Mária Terézia is alapított egy orvosi egyetemet
Nagyszombaton. Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek. 2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket.

www.ezoterika22honlapepito.hu
www.shapeclubs.net
www. istvandr.kiszely.hu
www.temesvarigabi.eoldal.hu

Ha bármilyen panasza van, nyugodt szívvel forduljon hozzánk.
Újra egészséges és teljes ÉLETET ÉLHET !!!
A Medbiotech Diagnosztika csapata!
Érdekelődni, és időpontot kérni itt tud: +3620 279 1476-os telefonszámon!
Jelöljön be minket iwiw-en illetve facebookon is!

 

Szólj hozzá!

Az asztma

2011.01.07. 09:42 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Manapság az asztmát korunk járványbetegségének szokták nevezni.

De mitől is járványbetegség?

-         Két és félszer annyi nálunk az asztmás, mint tíz éve. Krónikus tüdőbetegség, előfordulása itthon, ahogy világszerte is, rohamosan terjed. Az asztma ma már mind több allergiás betegnél alakul ki, megfelelő kezelés, életmódbeli változtatások nélkül pedig visszafordíthatatlan károsodásokat okoz.

Mégis mi okozhatja, ezt a betegséget?

-         Légszennyezés, az életmód, illetve az örökletes hajlam mind-mind felelős lehet a betegség kialakulásáért, továbbá pollen, poratka, állatszőr és toll.

Tünetei:

-          A légútjait körülvevő izomzat összehúzódik, így a légutak szűkebbé válnak

-          A légutak hámborítása begyullad és duzzadni kezd.

-          Nyák és váladék rakódhat le a légutakra.

Ezeknek a reakcióknak a következtében a légzés zihálttá válik, a beszűkült légutak miatt légszomj alakul ki, és ez akár életveszélyes is lehet, s mivel a levegő nehezen tud ki-be áramlani, ez asztmához vezethet.

Az asztma krónikus légzőszervi betegség, a hörgőcskék betegsége, amelyet a légutak gyulladása idéz elő. Az asztmás roham néha csak pár perc, de súlyos esetben napokig is eltarthat, aztán a nyálkahártya-duzzanat lelohadásával eltűnnek a tünetek is.

 

Azt állítják, hogy az asztmával együtt kell élni!

Pedig ez nem így van!

Dr. Kacsó Kornélia több éves tapasztalattal rendelkezik, szem előtt tartja a rendszeres odafigyelést, így személyre szabottan, mindenki számára felállítja a pontos diagnózist, s a neki legmegfelelőbb kezelési módokat ajánlja, természetes alapú készítményekkel és kezelésekkel. Kideríti a probléma valódi okát, és meg is szünteti azt!

 

Forduljon hozzánk bizalommal!

 

Kérjen időpontot Most!

+3620-279-14-76

Nézze meg honlapunkat is!

www.meggyogyulsz.com

www.drsiker.com

További szép, mosolygós napot kíván  a

Medbiotech Diagnosztika csapata!

 

 

 

Asztma teszt

Sokat köhög, nehezen vesz levegőt? Fizikai erőlködéstől gyakran fulladozik? Lehet, hogy asztmája van! Töltse ki gyorstesztünket, és megtudhatja, mennyire esélyes, hogy Önnek asztmája van.

1) Többnyire kerülöm a testmozgás mindenféle formáját, mert attól légzési problémáim adódnak, vagy köhögni kezdek
Igen
Nem
2) Gyakran felébredek éjszaka, mert köhögni kezdek, vagy, mert úgy érzem, hogy nem kapok levegőt
Igen
Nem
3) A portól, a pollentől és a háziállatoktól gyakran köhögök, vagy nehézzé válik a légzésem
Igen
Nem
4) Nehezebb lesz a légzésem, ha dohányfüst, gőz vagy erős szagok vesznek körül
Igen
Nem
5) Amikor megfázom, a betegség gyakran a tüdőmre húzódik, és légzési nehézségeim támadnak
Igen
Nem

Ha legalább 3 kérdésre igennel válaszolt, nagy valószínűséggel, asztmával küzd!

http://www.webbeteg.hu/tesztek/40/asztma_teszt

 

1 komment

Készítse fel szervezetét a Télre

2010.11.18. 13:07 Medbiotech Diagnosztika Csapat

TÉL

 

 
 
 
 
"Most áttérünk a szervezetünk szempontjából nagyon fontos
időszakra, a télre, amikor a vese a legfontosabb szerv.
 

Arról a szervről van szó, amely az örökölt információkért

felelős, hogy milyenek vagyunk mi, és mit fogunk átadni a
gyermekeinknek.
A vese felel az energiák erőviszonyáért, a genetikáért, az
energia felhasználásáért.
A vesekapuja a fül.
Mielőtt fülészhez fordulunk,
foglalkozzunk egy kicsit a veséinkkel. A hallás romlása mindig
összefügg a vese állapotával.
A vese a szervezetünk energiaforrása. A vesebetegek
erőtlenek, állandóan fáj a derekuk, lábuk.
A vese felelős a csontvelő képzéséért, amely viszont a
vérképzésért felel. Minden rosszindulatú vérbetegség oka a vese
állapota.
A vese választja ki a vizeletet és a salakokat.
A Kínaiak egy rendszernek tekintik a vesét, a mellékvesét, a
nőgyógyászatot és az urológiát.

Megelőzésképpen mindenképpen szükségünk van Cordycepsre.
Ezenkívül szükséges a Kalcium. Különösen azoknak, akiknek
már vannak veseproblémái. És ennek az egésznek a hátterében
nélkülözhetetlen az Antilipid tea.
A Kang-Li egy rendkívüli szer, amely képes megelőzni
bármilyen női problémát. Ráadásul megtartja a kalciumot a
szervezetben, nem engedi, hogy túl gyorsan távozzon.
Méregtelenít, javítja a mikrocirkulációt. Antioxidánsként is
működik, megvédi a szervezetet a saját toxinjaival szemben. De
nincs értelme az 1-2-3 hónapos kúrának. A Kang-Lit legalább fél
évig kell szedni, reggelente 2 kapszulát. Egyébként a Kang-Li
rendkívül jól működik rosszindulatú prosztatadaganat esetén is
férfiaknál.
Természetesen a vesemeridián idejében szükségünk van
Biocinkre , amely nagyon szükséges a nyálkahártyáknak.
 

Van még egy fantasztikus termékünk, a Ligetszépeolaj.

Ideális arányban tartalmaz Omega-3, Omega-6 és Omega- 9 zsírsavakat, emiatt éppen télen lehet alkalmazni. Nagyon jól oldja a hormonokkal kapcsolatos problémákat. Foglaljuk össze a dolgokat:

 
Egész télen igyunk Antilipid teát. Megelőzésképpen
szedjünk Cordycepset, Biokalciumot és Biocinket.
Szükségünk lehet még Kang-Lira és Ligetszépeolajra. Ez egy
optimális kúra, ebben az évszakban a szervezet mindent
megőriz, felhalmoz.
 
A vérkeringés alapja a hajszálerek működése, ennek
megőrzését segíti egy rendkívüli termékünk, a Ginkgo Biloba.
Agyvérzés után, érelmeszesedésnél nagyon javaslom, a
Szellemi Kalciummal és az Antilipid teával együtt."(prof. Asztapjonok Jelena az orvosi tudományok doktora és a rigai Vademecum orvosi központ igazgatójaTIENS előadása alapján készült könyvből idéztünk)
 
 Az egészségmegőrzésnek úgy érdemes nekilátni, ha már teljesen egészségesek vagyunk Ebben tudunk Önnek segíteni!
Kérjen tőlünk időpontot:+36202791476-os telefonszámon,
 

vagy nézze meg honlaponkat:
 
www.meggyogyulsz.com-ot

További szép napot kívánunk Önnek a
Medbiotech Diagnosztika csapata

 

12 Termékeink

Szólj hozzá!

Napjaink népbetegsége a MIGRÉN

2010.11.02. 11:29 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Az elkövetkezendő időszakban egy-egy betegséggel részletesebben fogunk foglalkozni, és megoldást is keresünk rájuk.

Migrén

 
 
 
 
 
 
 
 
 
A migrén napjainkban már népbetegséggé nőtte ki magát. Igazából bármelyik korosztály szenvedhet tőle.  A nők körében sajnos népszerűbb, mint a férfiaknál. Akad olyan ember, akinél csak egyszer jelentkezik, de többségben vannak azok, akiket egy életen át elkíséri ez a nem kívánt állapot.
Ahány fej, annyi fájás: szúró, nyilalló, lüktető, hasogató.
Ezen kívül: fájhat a homloknál, a halántéknál, a tarkónál, lehet fél órás, de akár tarthat napokig is.

 

Mik okozhatják a migrént?

Sok minden kiválthatja, de elsősorban lehet az időjárás változás, menstruáció körüli időszak, illetve más belső vagy külső ingerek. Sokan úgy hiszik, hogy a kávé csillapítja a fejfájást. Bizonyos mennyiségben egészséges, serkenti a vérellátást, de túlzott fogyasztásától is kialakulhat a migrén.

A fejfájás/migrén először is tüneteket produkál, amik a következők lehetnek: fáradtság, levertség, ingerlékenység, tompultság vagy indokolatlan jókedv jellemzi. Ezután jelentkeznek az úgynevezett cikk-cakk, fényes, csillámló vonalak megjelenése mindkét szem látóterében.
És végül jön az elkerülhetetlen lüktető, szúró, és hasogató fejfájás.
 

Kevésbé ismert tényezők miatt előforduló migrén:

 

Látásromlás, amit korrekcióval (szemüveg, kontaktlencse, műtét) meg lehet oldani, és ilyenkor a migrénes panaszok is megszűnnek. Sok estben a vércukor ingadozása a ludas, ha például huzamosabb ideig nem eszünk, azt nem csak éhségérzettel jelzi szervezetünk, hanem fejfájással is.
 

Természetes tennivalók migrén esetén: ha van lehetőség rá, le kell pihenni, a friss levegő is nagyban segít az agy vérellátásában, zöld tea, vagy egyéb gyógytea kortyolgatása, hideg borogatás. Az sem mindegy azonban, hogy milyen gyógyszert veszünk be. Érdemes előnyben részesíteni a természetes alapanyagúakat, amit ha szájon át alkalmazunk, segíthet a fejfájás, de még akár a migrén megszűntetésében is.

A fejfájással nem kell együtt élni!

 

Dr. Kacsó Kornélia több éves tapasztalattal rendelkezik, így személyre szabottan tudja mindenki számára felállítani a diagnózist és a megfelelő terápiás módot ajánlani kezelésekkel, és természetes alapú készítményekkel.
Forduljon hozzánk bizalommal!
 A doktornő, felderíti a probléma valódi okát és megszünteti azt!
 
Kérjen időpontot Most!
+3620-279-14-76
Nézze meg honlapunkat is!

www.meggyogyulsz.com

További szép, mosolygós napot kíván Önnek a
Medbiotech Diagnosztika csapata!

 

 Íme egy teszt, ami segíthet eldönteni, hogy Önnek valóban migrénes fejfájása van e:

(Ha 5, vagy annál több kérdésre igennel válaszol nagy valószínűséggel Ön ezzel a problémával küzd)

 

1. A rohamok órákig, esetleg napokig tartanak?
Igen.
Nem.
2. Lüktető, csipkedő fájdalmat érzel?
Igen.
Nem.
3. Fényre rosszabbodik az állapotod?
Igen.
Nem.
4. Fizikai megterhelésre erősödik a fájdalom?
Igen.
Nem.
5. Gátolja gondolkodásodat a fájdalom?
Igen.
Nem.
6. Többségében egy oldalon fáj a fejed?
Igen.
Nem.
7. Émelyegsz ilyenkor?
Igen.
Nem.
8. Különösen érzékeny vagy ilyenkor a zajra?
Igen.
Nem.
9. Évente legalább négyszer van rohamod?
Igen.
Nem
 
 Forrás:www.femina.hu
 

 

Szólj hozzá!

Íme, az Őszi egészségmegőrző program

2010.09.07. 10:13 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Ősz

 

Alapelem  Fém
Évszak     Ősz
Átalakulás Begyűjtés. A belső telítettség állapota, ami a nyugalom és a biztonság eredménye
Nyílás      Orr
Íz           Csípős
Struktúra (tükör) Bőr és haj (bőr)
Érzelem    Szomorúság
Tömör szerv és funkciója Tüdő: irányítják az életerők és a nedvek keringését a szervezetben, ellenőrzik a légzést, szabályozzák a hőszabályozást, felelősek a hang és a torok állapotáért.
Üreges szerv és funkciója Vastagbél: a víz felszívása, a széklet létrehozása és a szervezetben való áthaladása.
Rendszer Légző rendszer
Pótlólagos funkció Energiacsere
Segítségnyújtás A tisztaság biztosítása; a hörgők oxigénje és hajszálerei; gyulladásgátló
Ajánlott Tiens termék Biocalcium, Ican, Fokhagymaolaj, Propolisz, Dupla cellulóz, Digest, teák

"Ma az ősszel kezdjük a körforgást. Mindenki tisztában van azzal, hogy az év őszi időszakára az év gyors lefolyású idejétől, a yang állapottól, az indulatoktól, a gyorsaságtól, a hőségtől való eltávolodás jellemző. A késő nyár előzi meg. A késő nyár pedig a gyűjtés, az akkumulálás és a betakarítás kezdetét jelenti. Az őszbe megyünk át.
Mi jellemző az őszre? Fiziológiai síkban, azaz életünk viszonylatában. Erre az időszakra az összegzés, illetve a bizonyos átcsoportosítás jellemző. Így nem véletlen, hogy éppen a tüdő felel az év ezen időszakért. Ez a szerv ezen időszak vezető szerve. Miért éppen a tüdő? Azért, mert a tüdő a szervezet úgymond esernyője. A tüdő védi meg a szervezetet a lehetséges fertőzésektől, a különböző patológiák kialakulásától. Amennyire lehetséges, a tüdő tartja fenn az egyensúlyt.
Amikor a tüdő megbetegszik, ez számos probléma kezdetét jelenti. Ugyanis a tüdő tesz eleget a nedvességnek a szervezetben való elosztása funkciójának. A vese vezeti ki a nedvességet, a tüdő pedig elosztja azt. Miért oly fontos, hogy az év ezen időszakában, vagy ezt megelőzően megtanuljunk sok folyadékot fogyasztani? Mert a tüdőnek kell elosztania ezt a folyadékot. Közeleg a tél, amikor is a yin állapot uralkodik. Most pedig az úgynevezett kis Yin van érvényben. A lassulás fázisa közeleg. Akarjuk ezt vagy sem — a természetben minden lelassul, így mi is.
Ha sokat akarunk mozogni, ha aktív életre törekszünk, ha sok dolog vár ránk — ősszel több segítségre van szüksége szervezetünknek. Azokba a rejtett raktárakba, amelyek ott vannak szervezetünkben, el kell raktároznunk az összes szükséges dolgot. Éppen erről fogunk most beszélni.
Tehát foglalkozzunk a tüdővel. A tüdő felelős nemcsak a nedvesség elosztásáért, hanem a szervezet egész hőszabályozásáért — azért, hogyan reagál az ember a hőmérséklet ingadozásra, a hidegre, a melegre. Ezért a tüdő a felelős, és semmilyen más szerv.
A tüdő szabályozza a véráramlást. A tüdő „felel” a hangért, a torok, a hangszálak állapotáért. Így, például, ha igen visító hangú embert látunk, ez azt jelenti, hogy tüdeje elégtelenül működik. Ha pedig alacsony hangzású a hanglejtés — ez a tüdő túlzott funkciójáról tanúskodik, amikor az embernek mintha elszorulna a torka.
A tüdő felelős az oxigén feldolgozásáért. A tüdő embere — a kínai gyógyászatban létezik ilyen fogalom — ez a család úgymond esernyője, azaz ő felelős az egész családért. Ez a szervük tükrözi mindazt, amit belső szerveinken kívül cselekszünk — mi töltjük be az esernyő szerepét, igyekszünk megvédeni, megóvni családtagjainkat.
Szerveinket két csoportra lehet felosztani — tömörek és üregesek. Minden tömör szervnek van egy üreges megfelelője. Egyenes függőség van köztük. A tüdő úgymond páros szerve a vastagbél, amelyben az energia kolosszális feldolgozása megy végbe. Szinte lehetetlen rendezni, azaz egészségessé tenni egy szervet úgy, hogy eközben egy másik beteg legyen. Így a tüdő tisztaságra szorul.
Az imént arról beszéltünk, hogy a tüdő felelős a nedvességért, a légzésért. A tüdő tisztaságát pedig a vastagbél rendszeres, állandó tevékenysége biztosítja. Éppen ezért a továbbiakban annak tisztításáról fogunk beszélni, arról, milyen fontosságú szerepet tölt ez be valamennyiünk szervezete számára.
Ha szeretné megtudni, milyen termék segítségével oldja meg problémáit, miként serkentse nemi funkcióit, javítsa meg szervezete vérszállító ereinek munkáját — ennek legfontosabb előfeltétele a vastagbél funkciójának rendezése. Amíg ezt nem tette meg, tilos bármi másba kezdeni. A vastagbél megtisztítása nélkül szigorúan tilos a problémák megoldása. Ma az ősszel, a kivezető rendszer mozgásával nyitjuk meg a kört.
Még a kínai masszázs-szakértőknek, mielőtt hozzálátnának a masszírozáshoz, végig kell haladniuk a kiválasztó szerveken (a kiválasztó funkciók). Bármely testrész — a talp, a kezek, az egész test masszírozásáról legyen szó, előbb a kiválasztó pontokat kell "megdolgoztatni". Azokat a pontokat, amelyek a kiválasztó rendszer aktivizálására irányulnak. Ma a szervezetünk főbb esernyőjéről, azaz a tüdő páros szervéről van szó. A tüdő, mivel a víz elosztásával foglalkozik, képes megváltoztatni jellegét: lehet akár yin, akár yang jellegű. Ugyanis a víz is képes felvenni különböző állapotot.
Tehát a vastagbél a téma. Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy a felnőtt ember szervezetében a bélsár mennyisége 8 és 25 kilogramm között mozog. Ugyanakkor mindenki úgy viszonyul ehhez, mint puszta tényhez. Ha úgy gondolják, hogy bármibe is belekezdhetnek a szervezet megtisztítása nélkül, nagyon tévednek!
Beszéljünk a vécéről — nem a fürdőszobai vécékagylóról, hanem az egyszerű, udvari árnyékszékről. Úgy gondolom, mindenkinek van annyi fantáziája, hogy elképzelje, mi történik, ha egy csomag egyszerű élesztőt dobunk bele ebbe a vécébe. Mielőtt felraknánk az új függönyt, előbb meg kell tisztítanunk az ablakot. Most úgymond ablakot fogunk mosni. Kezdetnek megteszi a dupla cellulóz, a digest, az antilipid tea, a fogyi tea. A vastagbél aktív tevékenységének ideje — reggel 5 és 7 óra között; meg kell tanítanunk a bélrendszerünket, hogy éppen ebben az időpontban "mozgósítsa" a tartalmát.
Ha erre azt válaszolják, hogy sohasem szenvedtek székrekedésben, sohasem kínozták szorulások, ez távolról sem jelenti azt, hogy az Önök bélrendszerében minden rendben van. Az Egészségügyi Világszervezet 2004 januári adatai szerint szervezetünkben a sejtfalanyag tartalmának a következőnek kell lennie: 40–60 gramm koncentrált sejtfalanyag naponta. Csak így vagyunk képesek biztosítani, hogy a levegőből, az élelemmel, a gyógyszeres behatás révén szervezetünkbe kerülő toxikus anyagok távozzanak onnan.
Emelje fel kezét, aki gyógyszereket szed. Ne szégyenkezzenek — a gyógyszeriparnak is valamiből meg kell élnie. Minden rendben van... Viszont a szervezetünket meg kell tisztítani a toxikus anyagoktól, minden vegyi "ügynöknek" távozniuk kell szervezetünkből. Ellenkező esetben azonnal a máj rombolásába kezdenek. Ugyanis az alkotó, teremtő tevékenységen kívül destruktív, romboló hatással is rendelkeznek. Minden embernek megvan a saját pentagrammja — nézzék ezt a pentagrammot és gondolkozzanak. Tehát ha vastagbelem tele van azzal a bizonyos anyaggal, én mindenekelőtt a májamat terhelem meg. Mérgezem azt. Éppen a májnak kell feldolgoznia azokat a toxinokat, azt a mérget, amely a vastagbélben van.


Most már értik, mért oly fontos a szervezet megtisztítása? Igen hasznos, ha kombinálják a digestet — ezt a kitűnő terméket, azaz a "természetes emésztést". Legyenek szívesek, alkalmazzák minél szélesebb körben, mindenhol legyen Önökkel — a táskában, a gépkocsiban, a bőröndben, bárhol. Ez az a termék, amelynek mindig Önökkel kell lenniük. Még ha 3 hónappal ezelőtt is tisztították szervezetüket — különösen ősszel és télen a digestnek feltétlenül Önökkel kell lennie. Miért? Mert kevesebb friss sejtfalanyagot fogyasztunk. Ősszel melegedni akarunk, így több húst eszünk. A hússal, tápláló étel lévén, hamarabb jóllakunk, Ugyanakkor az állati hús, különösen, ha a mi égövünkben élő állatok húsáról van szó, tetemes mennyiségű toxint hordoz magában. Ez pedig óriási terhelést jelent a máj számára. Éppen ezért "ki kell vezetnünk" a toxinokat szervezetünkből. És nemcsak időről időre, hanem állandó jelleggel. A digest pektint tartalmaz, amelynek feladata a húgysavak, azaz az igen nehéz toxinok felbontása és a szervezetből való kivezetése.
A sejtfalanyag mennyiségét állandóan növelni kell. Fentebb 40–60 grammról beszéltünk. Mennyit fogyasztunk a valóságban? Egyetlen cellulóz-tabletta 250 milligramm, azaz egynegyed gramm. Ne féljenek a cellulóz nagy adagjaitól. Naponta akár 6–8 tablettát is bevehetnek. A digestnek állandóan ott kell lennie táskájukban. Ha haspuffadásban szenvednek, evés előtt vegyék be a tablettát — a digestben lévő hasznos baktériumok azon hasznos baktériumok helyett segítik majd emésztőrendszerük munkáját, amelyeknek ott kell lenniük szervezetükben. Amennyiben Önök antibiotikumot szedtek, a szervezetükben nincsenek jelen a hasznos baktériumok, így napi három alkalommal két tablettát kell bevenniük (ha naponta négyszer étkeznek, négyszer kell bevenni a digestet). Azoknak, akik testsúlya meghaladja a 90 kilogrammot, egyszeri alkalommal 3 tabletta javasolt. A dupla cellulózból (fokozatosan hozzá kell szoktatni szervezetüket a cellulóz normális adagolásához) előbb reggel és este 2–2 tablettát kell szétrágni, a továbbiakban 3–3-at, a későbbiekben pedig ajánlatos bevezetni a napközbeni adagot is. Naponta 6–8 tablettát kell elfogyasztani — szétrágni és teával elfogyasztani.
Igen jótékony hatású az antilipid és a fogyi tea kombinációja. A kínai teát melegen kell elfogyasztani: ehhez forrázzák le 80-fokos vízzel, érleljék és fogyasszák. Kívánság szerint készíthetnek belőle koncentrátumot, így a továbbiakban csak forró vízzel kell hígítani azt. Bármennyire is túl lennénk terhelve a munkahelyen, mindig szakítani kell annyi időt, hogy bevegyük a cellulóz-tablettát és megigyuk a teánkat! Mindez csak hozzáállás kérdése! Ha pedig csak játsszuk szervezetünkkel a kisded játékainkat — így egészségünk látja kárát!
Tehát a vastagbél már rendben van. Viszont tisztában vagyunk azzal, hogy tüdőnket is rendbe kell hozni. Már rendelkezésünkre áll az Ican, de most egy újabb kitűnő termék jelent meg (különösen azok számára örömteli ez a hír, akik a tüdőszövet patológiáiban szenvednek).
Ez a fokhagymaolaj. A fokhagyma ugyanis kiváló szer az atherosclerosis megelőzése és kezelése terén, valamint segít az olyan betegségek megelőzésében, amelyek kezelése gyakorlatilag lehetetlen gyógyszeres módon — a bronchiális és a periférikus erek szűkülete esetén. A fokhagymaolaj viszont kiválóan alkalmas erre, ugyanis a hatóanyag-koncentráció 200-szorosa a fokhagymáénak. Ráadásul a konyhakerti fokhagyma 3–4 hónap elteltével már szinte el is veszítette gyógyhatását, ezzel szemben a fokhagymaolaj megőrzi azt. A fokhagymaolaj felülmúlhatatlan hatással van a bronchiális rendszerre és annak hajszálereire, amelyeket most kell felkészítenünk a télre.
A fentiekből érthetővé válik, miért gyakorol szervezetünkre oly jótékony hatást az Ican és a fokhagymaolaj együttes alkalmazása. De ezeket nemcsak rövid ideig kell használni. A biológiailag aktív táplálék-kiegészítők csak hosszú távú alkalmazás esetén fejtik ki hatásukat. Egy idényben — 2,5 hónapig — 2 kapszula fokhagymaolaj ajánlott. A legalkalmasabb időpont erre a reggel 11 óra, illetve a 21 és 23 óra közötti idő. Ezzel segítünk a szervezetnek megelőzni bármilyen fertőző, illetve számos, atherosclerosisos betegséget, mivel a fokhagymaolaj kiválóan csökkenti a vér koleszterinszintjét.
Ezenkívül a fokhagyma az a modulátor, amely lehetővé teszi a szívritmus szabályozását. A fokhagymaolaj szinte nélkülözhetetlen a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők számára. Ősszel a fokhagymaolajnak az Icannal való párhuzamos alkalmazása ajánlatos.
Az Ican oxigénnel dúsítja az egész szervezet szöveteit, mi pedig még emlékszünk arra, hogy a tüdő felelős a szervezet oxigénnel való ellátásáért. A fokhagymaolaj segít a hörgők véredényeinek szabályozásában, javítja a hajszálerek munkáját. Ráadásul, gazdagítja a szervezetet az E-vitamin egy külön formájával — az E-provitaminnal.
Amikor mindezen már túlvagyunk, és egy egészen meglepő eredményre tettünk szert, eszünkbe jut még egy probléma, amely ősszel időről időre aktuálissá válik — a légzőszervi megbetegedések. Itt jut eszünkbe egy újabb kiváló termék — a propolisz. Többségünk azon a véleményen van, hogy a propoliszt méhek állítják elő. A valóságban pedig ez egy növényi eredetű, a méhek által átdolgozott termék, amely valósággal megdöbbentő gyógyhatással rendelkezik.
A propolisz antibakteriális és vírusölő hatására éppen szervezetünk esernyőjének — a tüdőnek van szüksége. Napi 4 (maximum 6) tablettát vehetünk be, az ételbeviteltől függetlenül — elszopogatjuk, és utána egy rövid ideig nem szabad sem enni, sem inni...
Ősszel és télen nem ajánlatos fogyókúrába kezdeni, ugyanis az év ezen időszakai a megőrzésre irányulnak. Viszont az anyagcsere oly erős aktivátorának alkalmazásával, mint amilyen a fokhagymaolaj, és a bakteriális flóra csökkentése mellett (ezt a propolisz révén értük el) ellenőrzés alatt tarthatjuk testsúlyunkat is. Különösen fontos ez az idősödő emberek esetében — ilyenkor már némileg lelassulnak az anyagcsere-folyamatok, így fel kell azokat "gyorsítani".
Éppen a fokhagymaolaj az a hatékony aktivátor, amely képes felgyorsítani az anyagcsere-folyamatokat, erőteljesebb, aktívabb ütemet diktálva azoknak. Mindezek tudatában különösképpen ősszel nem érdemes hanyagolni ezt a kiváló terméket, ugyanis a fokhagymaolaj fékezi azon bizonyos szernek a szervezetben való kidolgozását, amely előidézi a bronchiális és az apróbb periférikus véredények összepréselését. A fokhagymaolaj alkalmazásával blokkoljuk e szer kidolgozását.
Ez hát az őszi program: tart a szervezet megtisztítása, rendszeresen alkalmazzuk az Icant, a fokhagymaolajat és a propoliszt, azaz messzemenőkig gondoskodunk a vezető őszi szervünkről.
Mit értünk el mindezzel? Egy igen fontos dologra tettünk szert — a szomorúság és a bú normális szintjére. Ez többé nem okoz számunkra gondot, ugyanis minden betegségünk pszichoszomatikus eredetű.
A keleti medikusok azon a véleményen vannak, hogy nem léteznek öröklött betegségek, csak öröklött gondolatok. Ugyanis valamennyien hozzászoktunk az élet egy bizonyos forgatókönyvéhez. Úgy gondolkodunk, ahogyan szüleink tanítottak meg bennünket gondolkodni. Úgy gondolkodunk, ahogyan nagyanyáink is gondolkodtak. Ez például, fekete, ez pedig kék. Ugyanakkor a dolgok lehetnek mások is. Mert amikor a tüdő túl van terhelve — éspedig lesznek olyan esetek, amikor túl lesz terhelve, különösen, ha Önök szorulásra hajlamosak — az Önök szomorúsága depresszióba törhet át. Éppen ezt jelenti a normának patológiába való átalakulását.
A szomorúság normális fiziológiai állapota télen depresszióba megy át. Az őszi depresszió szokványos jelenség. Az őszi depressziókat a tüdő rossz működése idézi elő. A tüdő ugyanis nem tud jól működni, ha Önök nem segítik ebben — nem rendezik a vastagbél funkcióját.
Tehát már két fontos szervükről gondoskodtunk. A nedvesség, az oxigén és a tápanyagok elosztása helyes úton halad. Tisztában vagyunk azzal is, hogy segítve e két szervet, megelőztük a máj destrukcióját, így a máj is helyesen funkcionál.
(prof. Asztapjonok Jelena előadás-sorozatából idéztünk)"
 

Reméljük érdekesnek találták az egészségmegőrző programot a Tienssel!

Ha bármilyen kérdésük van kérjük forduljanak hozzánk bizalaommal!

A Medbiotech Diagnosztika csapata!

Látogasson el honlapunkra: www.medbiotech-diagnosztika.hu

Szólj hozzá!

Narancsbőr elleni ötletek! Miért is ehetünk csokoládét? A candidáról bővebben!

2010.08.05. 10:43 Medbiotech Diagnosztika Csapat

 

Narancsbőr elleni stratégiák természetes módszerekkel
 
 
A cellulit először leginkább a combot támadja meg, s kezdetben csak akkor látszik, ha összenyomjuk a bőrt. Később a csípőre és a fenékre is kiterjed, ám ilyenkor már állva is szemmel láthatóvá válnak a domborulatok és hullámok. Ez az elváltozás leginkább a nőket fenyegeti, s megjelenésére már a fiatalok is számíthatnak. De vajon mit lehet vele kezdeni, és meg lehet-e előzni?
 
Kiknél fordul elő leginkább?
Sajnos bárkinél. A testsúly nem feltétlenül játszik meghatározó szerepet. Sok fiatal lány szenved tőle, még ha vékony is. A hormonok, a nikotin, az öröklött hajlam és az életmód fontos tényezők a narancsbőr kialakulásánál. Leginkább azonban a mokány és a nőiesen teltkarcsú hölgyek veszélyeztetettek.
 
Hogyan állapíthatjuk meg, hogy van-e már cellulitunk?
Helyezzük két kezünk összeérintett ujjait tenyérrel lefelé a comb bőrére, és hüvelykujjával gyűrjük meg a bőrt az ujjak irányában. Ha továbbra is sima a bőr, nincs cellulitunk. Ha a bőr hegyeket és völgyeket mintáz, van. Ez a matracteszt.
 
MIT TEHETÜNK A NARANCSBŐR ELLEN?
 
A kezelés nem egyszerű, hiszen az erek tónusát, vegetatív beidegzését kell helyreállítani. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a cellulit elsősorban nőknél, ill. androgénhiányos férfiaknál fordul elő, ami a kórfolyamat hormonális hátterére utal. A kiváltó és az elváltozást fokozó faktorokat áttekintve kirajzolódik a kezelési stratégia.
 
Különböző természetes módszerek a narancsbőr eltüntetéséhez:
Nagyon jó hatású az aromaterápia
 
Az illóolajok, és a meleg hatására kisimul a bőr. A tekercselést általában masszázs előzi meg, amely során a bőrbe hatoló hárs-, fahéj-, babér-, menta- és rozmaringolaj stimulálja az idegrendszert is. Ettől a hormontermelés és az anyagcsere beindul. Ezután a pácienst átlátszó fóliába tekerik, lefektetik és betakarják. Ekkor a mélyebb területekre is eljutnak az olajok. Egy óra leteltével örvendezve szállhatunk le az ágyról, mert annyit csökkent a combok kerülete. Érdemes hetente egyszer otthon is illóolajban fürdeni, s partnerünkkel megmasszírozhatjuk egymást. A masszázs nemcsak az anyagcserére, hanem a libidóra is jótékonyan hat...
 
Legelterjedtebb a tekercselés
 
A kezelés előtt a páciens szaunában izzad, majd szorosan betekerik gyógyfüves kötéssel. Betekerve visszamegy a szaunába, ahol a hő és a szoros tekercselés miatt kipréselődik a zsír a sejtekből. A bandázs levétele után hideg zuhany, majd krémes bedörzsölés következik. A módszer otthon is alkalmazható infravörös lámpával. Kiegészítésként ajánlott a gyógytea-, vitaminkúra és mozgásterápia. A módszer megterheli a szívet, ezért kérjük a kezelőorvos véleményét. Egy hét alatt 4 kg-ot is fogyhatunk.
 
Nagyon hatásos a hideg-meleg hőhatás
 
Hőmandzsetták segítségével a cellulit "elpárolog", miközben szaunához hasonlóan a lelkünket is kiizzadjuk. A testet fűthető, rugalmas anyaggal burkolják be térdtől derékig. A hő 40 fokos és 30 mm-re a bőr alá hatol. Itt a hő a szervezet reakciója miatt eléri a 42 fokot. A páciens inkább centiméterekben mérhetően fogy, nem súlyban. Fogyókúrát, méregtelenítő léböjtöt és masszázst ajánlanak a módszer kiegészítéseként. A kezelés csak kétnaponta ajánlott, tíz alkalom után elérhető a legeredményesebb fogyás. A módszer jótékonyan hat a vérkeringésre és az emésztésre is. Terheseknek, keringési vagy vesebetegségben szenvedőknek tiltott. Ha a módszer az önszámára nem elérhető, járjon rendszeresen szaunába, és végezzen mindennap hideg-meleg váltott zuhanyt. Ezek hatására is sokkal ruganyosabb lesz a bőre.
 
Új lehetőség a színterápia
 
A színes fény nemcsak a lélekre hat balzsamként, hanem a cellulit is eltávolítja. A színek aktiválják az öngyógyító erőket. Lanyha emésztésünk és anyagcserénk aktiválódik hatására. A páciens ellazul és végigdől az ágyon. A színeket vagy gyors egymásutánban futtatják végig egész testén, vagy a színpszichológia elvei szerint egy pontra koncentrálják. A zöld szín ellazít. A lila beindítja a nyirokkeringést, a kék és sárga serkenti a méregtelenítést. A módszer tiszta, "hideg" színeket használ. A speciális kvarclámpapiramisra filtert helyeznek, így akupunktúrás pontok is stimulálhatók. A beavatkozás közben a meginduló testi folyamatok miatt finom meleg érezhető. A kezelés olcsó, de nem hoz túl gyors eredményt.
 
 
 
HOGY KEZELJÜK MAGUNKAT:
 
Rendszeresen böjtöljünk, tartsunk gyümölcsnapokat, igyunk sokat, és hetente járjunk szaunába.
Mindennap rendszeresen sportoljunk legalább fél-egy órát. Ettől az izmok kipréselik a szövetekben pangó vért és nyirkot, a mozgáshoz szükséges kalóriákat pedig a feleslegesen felhalmozott zsírsejtek elégetésével fedezi a szervezet.
A gumiharisnya nemcsak visszeres lábnak jó támaszték. Amellett, hogy kevésbé szakad, a jó minőségű gumis harisnya minden lépésnél masszírozza a lábat. A csípőrészen szorosabb, így javítja az alak kontúrját. Ha cellulitellenes krémet is alákenünk, 3 kg-t fogyhatunk egy hónap alatt, ráadásul nem fárad el a lábunk.
A körbetekerést otthon is elvégezhetjük. A lényeg: a meleg, a szorítás és az illóolajok. A tekercselést egészítsük ki tornával, sok gyógyteával és diétával.
A zsírsejtek nem szeretik az algákat. A zöld- és vörösalgát sokféle módon alkalmazzák a kozmetikaiparban. Egy adag alga több ásványi anyagot és vitamint tartalmaz, mint egy kilogramm narancs! Centrifugált és ultrahanggal kezelt állapotban tökéletesen megőrzi vitamintartalmát. A benne lévő cink, réz, kalcium, nátrium, kálium és kén lebontja a cellulit. Az algák hatására kisimul a bőr és megerősödik az immunrendszer. A problémás helyeket algás testápolóval kell bedörzsölni. A módszer nem olcsó, de megéri. A nagyon hatásos algatea íze rossz, de használata sikeres...
 
 
Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/wellness/beauty/?article_id=34446

 

 Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, mogyorós csokoládé, étcsokoládé, na és persze a híres Gombóc Artúr. Remélem, te nem vagy olyan falánk, mint kedvenc rajzfilmfiguránk, de azért valljuk be őszintén, ki ne majszolna el néha-néha egy kis csokoládét. De ahogy Gombóc Artúr sem, úgy biztosan te sem tudod, hogyan született ez a finom édesség. Tehát végy egyet kedvenc csokidból, s közben tarts velünk egy kis kalandos utazásra.

 


            A csokoládé rövid története, és jótékony hatásai

A csokoládé alapanyaga, a kakaóbab a 12-18 méter magasra megnövő Theobroma cacao nevű fa termése, a szó jelentése: -istenek eledele-. Ez a trópusi örökzöld vadon nő Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsia egyes részein.

A mai Mexikó területén élt maja indiánok már i.sz. 600 körül használták a csokoládé bizonyos változatát, amelyet mennyei ajándékként tiszteltek. Mágikus erőt tulajdonítottak neki, vallási szertartásokban, illetve gyógyszerként használták láz, köhögés és terhességi depresszió ellen.
A maják keserű kakaóitalát az aztékok vaníliával és mézzel édesítették. Náluk a csokoládé gazdasági értéke kapott hangsúlyt: a nemesek italának tartották és az aranyporhoz hasonlóan cserealapként használták.
Kolumbusz kakaómagot is hozott Európába, de mivel nem tudták, mit kezdjenek vele, a korabeli kereskedők elvetették. A csokoládé élvezetének titkát 1528-ban Cortez hozta el Európába, ahol a receptet kolostorokba zárva őrizték, és ízét csak a leggazdagabb nemesek ismerhették meg.
A nyers kakaóbab a föld egyik legnagyobb antioxidánskapacitással, flavonoid hatóanyaggal rendelkező növénye. A növényekből kimutatott, mintegy 5000 flavonoid jelentős gyógyhatással rendelkezik. Ezek az anyagok értágítók, fokozzák a véráramlást, csökkentik a vérnyomást. Az erek védelme, amit számos, jól ellenőrzött orvosi vizsgálat bizonyított, részben az antioxidáns hatásnak, de elsősorban a flavonoidok áldásos tulajdonságainak köszönhető.
A jó minőségű, fekete csokoládé több szempontból is jótékonyan hat a szervezetre:
• frissít;
• lassítja az öregedést;
• javítja a kedélyállapotot;
• növeli a stressztűrő képességet;
• erősíti a memóriát;
• segíti a koncentráció fenntartását;
• szabályozza a koleszterint;
• kiváló orvosság szív- és érrendszeri megbetegedésekre: vérnyomásproblémákra, érszűkületre, érelmeszesedésre


A csokoládé univerzális. Gyógyír betegségben, szerelmi bánatban, jutalomfalatka, ha siker ér bennünket, néha agyserkentő és persze a csábítás egyik legfontosabb kelléke boldogsághormont termel-ez az, amit mindenki tud, nemhiába, esszük nagy hévvel, amikor lelkileg mélyponton vagyunk. Csokoládé a modern korban sem veszítette el a jelentőségét. Nem csak az egészségünknek jó a csoki, hanem a szépség ipar is előszeretettel használja. Csokoládé a szépségiparban, a legkülönbözőbb célokra használható. Hasznosítása a test-és arcpakolás, hajpakolás, csokoládé spa kezelések, csoki masszázsok.Kisimítja a bőrt, ásványi anyagokkal tölti fel. Különböző anyagokkal dúsítják, így célzottan teljes kezelést, vitaminpótlást stb. tudnak elérni.
A csokoládé ezer arca.

A fenti tények elég meggyőzőek ahhoz, hogy senkinek ne kelljen lemondania az édes élvezetről, hisz milyen más gasztronómiai forrás tehetné az embert boldoggá és még egészségessé is egyben, amennyiben mértékkel fogyasztják? Nem is beszélve a társasági életről, melyet egy-egy kávézóban elfogyasztott forró csoki adhat. Jó hatással van agyműködésünkre, nem módosítja tudatállapotunkat, rendben tartja ereinket és függőséget sem okoz, sőt még csak nem is hizlal, ha nem fogyasztjuk töménytelen mennyiségben. Kell ennél több egy finom bonbon vagy tábla csokoládé leemeléséhez a közeli bolt polcáról?

Forrás:

www.colibri90.hu
www.viragcenter.hu
www.edenkert.hu
www.sulinet.hu
www.dietetikamindenkinek.hu

                           CANDIDA

 

A bőr (többnyire a nedves, összefekvő, intertriginosus területek), bőrfüggelékek és a nyálkahártyák Candida-nembe tartozó sarjadzógombák okozta fertőzése.
A candidosis többnyire csak a bőrt és a nyálkahártyákat érinti; a fertőzés azonban ritkán általános (systemás) is lehet, a belső szervekben életveszélyes elváltozásokat okozhat. ((A bőrgyógyászati irodalomban többnyire a bőr- és a nyálkahártyák fertőzését nevezik candidosisnak, míg a systemás formákra használják a candidiasis megnevezést.))

A Candida albacinas mindenütt előforduló, sarjadzógomba, mely szaporodni csak számára kedvező környezetben, vagy rendkívül legyengült védekezőképességű betegben képes. A fertőzésre különösen hajlamos helyek azok a nyálkahártyák és intertriginosus ( összefekvő) területek, ahol a meleg és a felázás kedvező környezetet teremt a gomba számára. A candidosisra hajlamosítanak: általános antibiotikus, corticosteroid és immunosuppressiv kezelés; terhesség, kövérség, cukorbetegség és más belső elválasztású mirigyet érintő betegségek; súlyos leromlással járó betegségek; vérképzőszervi betegségek és immunhiányos állapotok.
A leggyakoribb különböző méretű és alakú, jól körülírt, gyulladt, néha viszkető, nedvedző plakkok formájában jelentkezik. A hónaljban, a mell alatt, a köldök körül, a lágyékhajlatban, a farredőben (pl. pelenkadermatitis), a láb és a kéz ujjai között.

A fertőzés másik formája a körömágynál kezdődik fájdalmas, vörös duzzanatként, amely később elgennyed. Ez gyakori panasz szakszerűtlenül végzett manikűr esetén, konyhai dolgozóknál és azoknál, akiknek munkájuk során kezük folyamatosan vízben van. A köröm alatti candidafertőzést egy vagy több kézköröm alapjáról való elemelkedése és a köröm alatti terület fehér, vagy sárgás elszíneződése jellemzi.

A sejtszintű immunválasz elégtelenségei (amelyek a gyermekkorban olykor öröklöttek) a bőr és nyálkahártya egyidejű gombásodásának kialakulásához vezethetnek, amelyet gyulladt, gennyes, pörkös és pikkelysömörhöz hasonlító, megvastagodott elváltozások jellemeznek, különösen az orron és a homlokon és csaknem mindig szájpenésszel jár együtt.
Candida okozta pelenka-dermatitisben a bőrt a pelenka gyakori cseréjével szárazon kell tartani, a súlyos esetekben guminadrágot és az eldobható műanyag burkolatú pelenkákat nem szabad használni.

PITYRIASIS VERSICOLOR
Számos, a fehértől a barnáig terjedő színű, panaszt rendszerint nem okozó folttal jelentkező betegség, amelyet a Pityrosporum orbiculare okoz.
A pityriasis versicolor fiatal felnőtteken igen gyakori. A sárgásbarna, barna vagy fehér, igen enyhén hámló, helyenként összefolyó foltok, legtöbbször a mellkason, a nyakon, a hason és néha az arcon láthatók. A hámlás sokszor nem is látható, amíg az elváltozást meg nem vakarják. A beteg csak nyáron veszi észre a betegséget, mivel a foltok nem barnulnak le, és különböző méretű hypopigmentált "nap-foltok" jelennek meg. A viszketés ritka, rendszerint akkor jelentkezik, ha a beteg kimelegedett.
Az elváltozások addig nem szíineződnek vissza, amíg a gomba el nem tűnik és a beteg újra nem napozhat. A kórokozó a bőrflóra normál lakója. A hajas fejbőr lehet az újrafertőzés oka.
forrás:informed.hu

 

Ha bárkinek ilyen jellegű problémája van bizalommal forduljon hozzánk!

Segítséget nyújtunk Önnek és visszaadjuk egészségét!

Ne késlekedjen kérjen időpontot most!

 

 

Reméljük tudtunk hasznos információval szolgálni!

Látogasson el honlapunkra is: www.medbiotech-diagnosztika.hu

Gyünyörű, mosolygós napot kíván a

Medbiotech Diagnosztika Csapata

 

Szólj hozzá!

Itt a NYÁR, itt a következő egészségmegőrző program

2010.05.05. 14:26 Medbiotech Diagnosztika Csapat

 

Kedves Páciensünk!

 

Olvassa el a következő

egészségmegőrző bejegyzésünket,

 

és készüljünk fel együtt a nyárra!!!

 

 

NYÁR

 
 
 

Alapelem
Tűz
Évszak
Nyár
Átalakulás
Gyors növekedés, Aktivizálás, Szépség, erő
Nyílás
Nyelv (arc)
Íz
Keserű
Struktúra (tükör)
Erek
Érzelem
Öröm
Tömör szerv és funkciója
Szív
Irányítja a szívet és a véredényeket, az izzadást, a tudatot, a gondolkodást. Szabályozza a Chi-erőt. Felelős az endokrin rendszer munkájáért
Üreges szerv és funkciója
Vékonybél
A megemésztett táplálék fogadása, a tápláló anyagok és nedvek felszívása. A nedveknek a "tisztákra" — a lépbe, illetve a "homályosokra" — a vastagbélbe — való osztályozása, a salak-anyagoknak a vastagbélbe való átirányítása, a fölösleges anyagoknak a szívtől való elirányítása.
Rendszer
Endokrin (belső-elválasztás) rendszer
Pótlólagos funkció
A pszichika irányítása
Segítségnyújtás
1) Mineralizáció; 2) A szív és az erek erősítése
Ajánlott Tiens termék
Biokalcium, Biocink, Spirulina, Vér és Vas, Cholican, Veican, Fokhagymaolaj, Chitosan, San Hao
  Tehát megérkeztünk a nyárba. A nyár a gyors növekedést jelenti, az aktivizációt. Nyáron minden gyorsan és színesen zajlik. A szív az a szivattyú, amely úgymond a főbb vérereken való mozgásra serkenti a vért. Ezen kívül a szív meridiánja felelős az endokrin rendszer, azaz a pajzsmirigy, valamint a mellékvese (a vesével együtt) munkájáért. De ha egy pillantást vetünk a pentagrammára, minden azonnal világossá válik — mi mivel áll kapcsolatban, mi mivel van összeköttetésben, minek és mit kell adni. Ha minden szükségest megtettünk, nem lesz kardiológiai jellegű problémánk. A szív, akár a máj, forró szerv, ugyanis állandóan átjárja a legforróbb biológiai nedv — a vér. A szív párhuzamos szerve a vékonybél. A szív az élet bázisa. Ha nincs szív, a szervezet sem fog működni, nem fog élni. Hogy elkerüljük ezt, tervszerűen kell gondoskodni szervezetünkről. Nem akkor kell ezzel foglalkozni, amikor szervezetünk már segítségért kiált, hanem amikor még van lehetőség a helyzet javítására. A szív nemcsak a vérellátásért és a főbb véredényekért felelős. A szív „ablaka” a nyelv — az egész kardiológiai rendszer állapotát meg lehet határozni a nyelv segítségével, ahogyan ezt évezredek óta teszik a keleti medikusok.
            A jó vérkeringés a normális értelmi tevékenység záloga. A szív felelős az ízlelésért. A szív felel a beszédért is.
            Mivel is lehetünk szívünk segítségére? Bármennyire is furcsa, a szív a legfontosabb szerv a vékonybél után. Ugyanis, éppen a vékonybélen át kerül be szervezetünkbe az összes anyag — a táplálóak, a hasznosak és a károsak. A vékonybélen át szívódnak fel az ásványi anyagok is. Éppen nyáron kell maximálisan feltölteni vékonybél-rendszerünket. A vékonybél segítségével szívódik fel szervezetünkbe az ásványi anyagok 85 százaléka. És éppen nyáron megy végbe a teljes mineralizáció, azaz az ásványosítás.
            Hogyan is megy végbe ez a folyamat? Olyan kiváló termékeink vannak, amelyek nem találhatóak meg a világ egyetlen üzletének kirakatában sem. A Tiens hálózat rendelkezik a kitűnő Biokalciummal, amely szervezetünkben szinte azonnal ionos formába alakul át és készen áll az azonnali felhasználásra. Miért éppen nyáron megy végbe az ásványosítás? A vesének, amely a csontokért felelős, igen nagy szüksége van kalciumra.
            Viszont mi nyáron, nem pedig télen foglalkozunk a mineralizációval. Nem az év kritikus évszakában, amikor szervezetünk segítségért kiált, amikor csúcspontját éri el az oszteoporózis, amikor fájnak lábaink. Mi nyáron kerítünk sort a mineralizációra, hogy megelőzzük mindezt. Különösen fontos ez azon gyerekek számára, akiknél a növekedési folyamat igen gyorsan zajlik. Ahhoz, hogy az endokrin rendszerük teljes értékű legyen, és a jövőben ne legyenek problémáik a nemi fejlődéssel, szükség van a teljes mineralizációra. Ez az egész a kalciumot jelenti — az elsőtől az utolsóig. A nők és a gyerekek a gyermekeknek szánt kalciummal kezdik, a többiek — az általánossal. Az egyik kalciumot a másik után kell bevenni, fél tasakkal alkalmanként, 17 és 19 óra között, ahhoz, hogy a kalcium úgymond a raktárba kerüljön.
            Amit nyáron raktároznak el, ősszel veszik elő. Mindent nyáron alapoznak meg. A gyerekek fogainak mineralizációját — nyáron. Különösen fontos ez a hiperaktív gyerekek esetében, amikor azok úgymond ugrásszerűen növekszenek, aztán betegeskednek (náluk az úgynevezett Slatter-féle szindróma alakul ki) — ilyenkor a gyereknek fáj a lába, a térde, nehezére esik a járás. A Biocinket reggelente kell bevenni, 4–6 kapszulát. A Spirulina szedését 3 tablettával kell kezdeni, aztán 4-re növelni az adagot, a későbbiekben pedig 5-re. Azoknak, akik testsúlya meghaladja a 70 kilogrammot, 6 tablettát tesz ki az adag. A többi képessége mellett a Spirulina még egy kiváló funkciónak is eleget tesz — a Spirulina sejtfalanyaga más felépítésű, így aktivizálja az anyagcserét, amelyet mi (a pentagramm tanúsága szerint) elhanyagoltunk. Önök szemlátomást vékonyabbak és csinosabbak.
            A Tiens által javasolt táplálék-kiegészítők a többi tulajdonságuk mellett rendelkeznek még egy igen fontos, a testsúly ellenőrzésére irányuló programmal: még ha Önök rohamosan le is fogytak, bőrük nem ernyed el. Szomorú látványt nyújtanak ugyanis azok a nők, akiknek emberfeletti erőfeszítések árán vagy valamilyen csoda-diéta segítségével sikerült lefogyniuk, de nem lettek ettől boldogabbak. Ezzel kapcsolatban igen élcesen viccelődött Faina Ranevszkaja. Egyik alkalommal, amikor éppen átöltözött öltözőjében, valaki véletlenül benyitott, de azonnal elnézést is kért. "Semmi gond, drágám, jöjjön be, ha a látványtól nem lett rosszul" — válaszolta a hölgy.
            Ha egy telt nő nem természetes módon fogyott le, eléggé szomorú látványt nyújt. Éppen ezért mindent tervszerűen, lassanként kell csinálni. Ugyanis azt szeretnénk, hogy a test feszes maradjon. Mindez pedig csak a testsúly fokozatos szabályozása mellett lehetséges, amelynek elérésére csak az anyagcsere szabályozása esetén van mód.
            Az utóbbi időben megjelent egy kiváló termék, amely alkalmas a mineralizáció befejezésére. Neve "Vér és vas". Ez egy igen rendkívüli termék, amelyre szervezetünk középső részének lesz szüksége — a lépnek. Annak a lépnek, amelynek igen nagy szüksége van könnyű és teljes értékű vasra. Sajnos, szervezetünk nem rendelkezik a vasfölösleg kivezetésének mechanizmusával. Fölösleg pedig csak vegyi, azaz nem szerves eredetű vasból alakulhat ki. Ez a vas viszont rozsdaként lepi be főbb vérereinket, aminek borzasztó következményei lehetnek. Ráadásul minél idősebb az ember, annál nagyobb veszélyeket rejt magában számára a vaskészítmények szedése. A mi termékünk segítségével pedig könnyedén meg lehet oldani a vörös vér problémáit. Ezzel kapcsolatos ugyanis a véredények rugalmassága, a krónikus fáradtság szindrómája, a vérraktár feltöltése. Napi 2–3 kapszula megelőzés céljából. Anaemia (vérszegénység) esetén pedig 6–8 kapszulára növelhető a dózis.
            Ugyanakkor szívünknek nemcsak mineralizációra van szüksége: a véredények falait is meg kell erősíteni. Erre kiválóan alkalmas a Cholican. Jó eredményt adhat a Cholicannak a Veicannal vagy a Fokhagymaolajjal való kombinálása, azaz bármely olyan termékkel, amely pótolhatatlan zsírsavakat tartalmaz. Ebben az esetben töltődik fel az a láncszem, amely eddig nem funkcionált.
            Mi jellemző még a nyárra? Nyáron aktív a pericardium — a szívburok, avagy más néven a szívpajzs. Kalciumra van szüksége, valamint mineralizációra szorul. Nem gyógyítható semmilyen gyulladás gátlókkal, ha elmulasztottuk a mineralizációt. A szívpajzsnak ásványokra van szüksége.
 

            Van még egy szervünk, amely éppen nyáron igen aktív. Ez a Hármas melegítő, azaz az a szerv, amelyben foglalkoztatva vannak az energetikai komponensek. Minden energetikai meridián egyetlen szervben fut össze. 21 és 23 óra között ezek megnyitják az utat minden főbb szerv felé. Éppen nyáron igen aktív ez a szervünk. Ezzel magyarázható, hogy korábban kizárólag nyáron igyekeztek szabadságra menni, minél többet pihenni, kikapcsolódni. (http://www.tienscenkov.plpsite.com/nyar.html)
 

 Bejegyzésünk végén, had osszunk meg Önnel egy klasszikus kínai népmesét:

GYÓGYÍR CSEREPES KEZEKRE

 

Song tartományban lakott egy mosodás, aki csodálatos hatású gyógyírt kevert ki,

amellyel a kicserepesedett kezét rendbe hozta. Így a család nemzedékeken át ruhamosásból

élt. Egy ember tudomást szerzett a kenőcsről, s száz aranyat kínált a receptjéért.

– Több nemzedék óta mosásból tartjuk el magunkat – mondta egyikük, amikor a

család megvitatta a javaslatot –, de sohasem kerestünk egy-két aranynál többet. Most

száz aranyat kapnánk, ha eladnánk a receptet. Jobban járunk, ha eladjuk. Nem sokkal ezután Yue tartomány nagy sereggel támadt Wu tartományra. Az ember, aki a receptet megvásárolta, elment és felajánlotta a receptet Wu hercegének,aki az ajándék fejében kinevezte tábornokká. Az új tábornok csapatai hatalmas támadást indítottak a tengeren Yue hadai ellen, és teljesen megsemmisítették az ellenséget.A herceg az új tábornokot nemesi rangra emelte,hűbérbirtokot adományozott neki.

Ugyanaz a kenőcs, amely addig csak a mosodások kezét gyógyította, másnak   földbirtokot szerzett.

Minden attól függ, milyen célra használjuk fel a dolgokat.

Zhuang Zi

Forrás: http://tau.hu/files/klakinme.pdf

 Reméljük hasznosnak tartja az információinkat, amennyiben bármilyen kérdése,

észrevétele van kérjük jelezze nekünk!

e-mailcím: medbiotechdiagnosztika@gmail.com

Látogasson el a megújult és bővebb információkkal szolgáló honlapunkra is!

 

 www.medbiotech-diagnosztika.hu

 

 További gyönyörű mosolygós napot kíván Önnek a

 

 Medbiotech Diagnosztika Csapata!!!

Szólj hozzá!

Itt a TAVASZ, itt a következő egészségmegőrző program

2010.03.02. 10:04 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Tavasz

Kedves pácienseink!

Itt a TAVASZ és ahogy ígértük itt a következő évszakra vonatkozó egészségmegőrző program.

Olvassák el, hogyan segíthetnek Önök szervezetüknek az elkövetkező időszakban!

 

 

Alapelem

Fa

Évszak

Tavasz

Átalakulás

Születés. A tavasz energiája a fizikai és a szellemi újjászületésre, a réginek az újra való cseréjére, a megtisztulásra irányul. Mérsékletesség és lágyság jellemző számára

Nyílás

Szem

Íz

Savanyú

Struktúra (tükör)

Kötőanyag (köröm)

Érzelem

Düh, harag, sértettség

Tömör szerv és funkciója

Máj

Sorban elosztja a chi energiát a szervek között, filtrálja és szállítja, valamint kivezeti a különböző anyagokat. Megőrzi és elosztja a vért, hatással van az emésztésre (szabályozza az epe kiválasztódását). Felel a kötőszövet, az immunrendszer, a szem állapotáért.

Üreges szerv és funkciója

Epehólyag

Összegyűjti az epét és irányítja a pszichikát

Rendszer

Immunrendszer

Pótlólagos funkció

Anyagcsere szabályozás

Segítségnyújtás

1) Tisztítás — szorbensek; 2) Védelem; 3) Helyreállítás     

Ajánlott Tiens termék

BVE, Ican, Slim tea, Liang Jang, Cordyceps, Fokhagymaolaj, Angolna-zsír, Enotera-olaj, Veican, Chitosan

 

          

                                    

"Most a télből a tavaszba megyünk át. Már tisztában vagyunk azzal, hogy az ember erkölcsi, fizikai, külső alkotmányán kívül létezik még az energetikai felépítése is. Léteznek azok az energetikai csatornák, amelyeken át árad az energia, amely segítségével a szervek állandó kapcsolatban állnak egymással — akarjuk mi ezt vagy sem. Még abban az esetbe is, ha egyes szervek műtéten estek át, az energetikai csatorna megmarad. És feltétlenül hatást kell rá gyakorolni. Nagy figyelmet kell fordítani a biológiai órákra is, különösen, amikor patológiákról van szó.

           Eljutottunk tehát egy szervhez, amely igen fontos valamennyiünk számára — a májhoz. A máj a Fa alapelemmel asszociálódik. A Tavaszt szimbolizálja — a megújulás, a fejlődés, a virágzás folyamatát. Éppen ezért a máj nélkül lehetetlen a megújulás, az anyagcsere.    

            A máj forró szervnek számít. Időről időre ugyanis nagy mennyiségű forró folyadék áramlik át rajta. A májból érkező forró folyadék fokozatosan lehűl. A máj — forró szerv. Minden folyamat igen gyorsan megy végbe benne. Párhuzamos szerve az epehólyag, egy másik, igen fontos szerv szervezetünkben.

            A máj következetesen produkálja a vért, azaz előbb összegyűjti, aztán pedig kivezeti azt. Folytonosan eleget tesz ezeknek funkcióinak. Testünk mozgásának ideje alatt a vér áramlik a szervezetben. Miért vélik úgy, hogy a mozgás az életet jelenti? Mert amikor mozgunk, a vér áramlik a szervezetben. A máj fogadja a vért és átereszti magán keresztül. Pihenés közben pedig a vér visszatér a májba. Amikor alszunk — a májunk akkor is intenzíven dolgozik.

            A máj, akár az epehólyag aktivitásának maximális időpontja az éjszaka. Amikor fekszünk, pihenünk, a máj dolgozik. Ugyanis a vér visszatér a májba és feltétlenül eleget kell tennie azon feladatnak, amely miatt jelen van szervezetünkben. A máj a vér tárháza. Egészében véve minden belső szervünk, amely részt vesz a kis véráramban, sajátos tárház, ugyanis itt raktározódik mindaz, amivel a természet oly gazdagon megáldott minket. A máj szabályozza minden folyamat erejét, nagyságát és irányát. A máj tisztítja meg a vért — ez legfőbb funkciója.

            Kivezeti a szervezetből a zsírokat — amíg képes erre. Szabályozza az immunrendszert, megvédi belső világunkat, az immunrendszerünket a káros patogén behatásoktól. Természetesen, csak bizonyos ideig képes minderre. A máj felelős az inak rugalmasságáért, az úgynevezett kötőszövetekért, azok minőségéért, az ízületekért. A máj óriási túlterhelésnek van kitéve. A kötőszövet, az immunrendszer állapota — mindez a máj. A máj betegségei segítik elő az ízületek, a kötőszövet megbetegedéseinek keletkezését, az izomgörcsök kialakulását, a végtagok zsibbadását. A máj felelős szemünk világáért, mivel a szem a máj kapuja.

            Amikor szemünk könnyezik, megpirosodik, fáradt — ne a számítógépet hibáztassák. Semmit vagy senkit se okoljanak ezekért. Ez a májunk hibája. Ugyanis ilyenkor adja tudtunkra, hogy segítségre, támaszra van szüksége. A látási aktivitás csökkenése, a fáradtság, a sötétedéskor rosszabbodó látás — mindez azt jelzi, hogy problémák vannak a májjal. A máj felelős a szemöldök állapotáért és a szivárványhártya színéért. Ugyanis a szemnek azon megbetegedései, amelyeket duzzanat, pirosodás, úgynevezett dülledt szem kísér, amikor állandóan vakarjuk szemünket — mindezt a máj energiájának túltengése okozza.

            A kínai gyógyászatban nincs olyan fogalom, mint a gyulladás. A kínai gyógyászatban csak láz van és hideg. A teljes hideg a véget jelenti. Rosszabb nem létezik. A máj közvetlen kapcsolatban van az epenedvvel. A kiválasztódás, azaz az, hogy miként működik a máj, hogyan tesz eleget kiválasztó funkcióinak, közvetlen kapcsolatban áll az epenedvvel. Ugyanis a destruktív kapcsolat révén a máj a léppel és a hasnyálmiriggyel áll összeköttetésben. A máj túltengése azonnali hatással van a lép működésének aktivitására, ugyanitt található a hasnyálmirigy, a gyomor. Amikor gond van a májjal, azonnal romlik a gyomornedv minősége és fermentatív aktivitása.

            A szervezetünkben minden kölcsönös kapcsolatban áll egymással. Az úgynevezett energetikai utcákon áramlik minden egyik szervtől a másikig. Mi van akkor, ha eltávolították az epehólyagot? Hiszen olyan megfontolatlanul szánjuk rá magunkat a műtétekre. Ha kövek vannak — el kell távolítani az epehólyagot. És örülünk, hogy tovább ehetjük nyugodtak a szalonnát. Reméljük, hogy minden rendben lesz, hogy többé nem fog semmi fájni a jobb borda alatti tájékon. Pedig fog, feltétlenül fog. Még rosszabb lesz.

            És nemcsak a jobb tájékon fog fájni, hanem a balban is. Végeredményben egy olyan szituáció keletkezik, amikor a máj vonalában blokk alakul ki. Amikor a máj patológiája, kóros elváltozása olyan méreteket ölt, hogy úgymond kettéválasztja az emberi szervezetet. Ilyenkor igen komoly dolog történik. Testünk felső felében összegyűl az energia, lent pedig mintha anomális úton haladna, ott energiahiány tapasztalható — problémák vannak a vesével, a mozgószervekkel, ödémák keletkeznek, súlyos bronchitisek, tüdőgyulladások, mellhártyagyulladások. A probléma pedig itt van, és sehol máshol. Amint kiküszöböltük ezt a hiányosságot — megszűnik testünk kettéválasztottsága.

            Így van felépítve szervezetünk, és a kínai gyógyászat világosan elmagyarázza: elég hathatós segítséget nyújtani egyik szervünknek, annál inkább, ha egyidejűleg több szervünknek nyújtunk megelőző támaszt, a többi magától rendeződik. Ez ugyanis egy igen univerzális rendszer. Az egészségesek és a betegek számára egyaránt. Az egészségesek megelőzik a bajokat, a betegek kezelik, és rendbe hozzák magukat. Semmi esetben se hagyják abba a gyógyszerszedést — alkalmazzák azokat egészen addig, amíg nem érik el a kívánt eredményt. Csak ezek után csökkenthető a dózis. Akkor is lassú ütemben. Tájékoztassák erről orvosukat — abban az esetben, ha az kész a párbeszédre. Kétségtelen, igen egyszerű és kézenfekvő megoldás minden felelősséget áthárítani az orvosra. De hol vagyunk ilyenkor mi magunk? Minek is mentünk orvoshoz?

            A gyors élvezethajhászás korszakát éljük. Korábban udvarolni kellett, ebédelni. Ebédeltél — házasodhatsz. Most minden sokkal egyszerűbb. Nem kell többé udvarolni, ebédelni, házasodni. Minden a végsőkig egyszerű. Korábban, ha külföldre szerettünk volna utazni, hosszú időn át kellett gyűjteni a pénzt, leküzdeni bizonyos nehézségeket. Készültünk az eseményekre. Hosszú időn át haladtunk céljaink felé, dédelgettük álmainkat. Mint ahogyan a terhességet sem egyetlen nap alatt hordják ki. Most pedig hozzászoktunk a gyors élvezethajhászáshoz, várjuk az olyan csodaárust, amely a varázspálca egyetlen ütésével ad nekünk egy olyan tablettát, amelytől azonnal megszűnik minden problémánk. De nincs ilyen. Amíg el nem kezdünk magunk is dolgozni egészségünk érdekében, ne várjunk eredményt. Addig pedig maradnak a betegségek, az öregség, az ernyedt bőr. Reggel pedig utálunk a tükörbe nézni. Jól van ez így?

            Tehát a májnál tartunk. A májnak, mivel állandóan óriási terhelésnek van kitéve, ugyanis számos fermenst állít elő szervezetünk számára, teljes értékű táplálékra van szüksége.    

            Mielőtt bármit is betennénk a szánkba, emlékeznünk kell arra, hogy a máj dolgozza át az úgynevezett heterogéneket, azaz azokat az anyagokat, amelyek mérgezőek számunkra. Így, például, a májnak két napi fokozott működésre van szüksége ahhoz, hogy megeméssze az emlősök húsát, a kolbászt, a kaviárt, egy korsó sört.

            A szalonnáról most nem beszélek. Azaz a máj állandóan munkában van. És mielőtt túlterhelnék a májukat, gondolkozzanak el azon, mihez vezethet mindez. Mivel lehetnek májuk segítségére?

            Ugyanis senki sem hagy fel az evéssel egyik napról a másikra. Egyébként, ki hagyta abba a kávézást? Gratulálok. Senki sem halt bele? Önök megőrizték szervezetük számára a kalciumot. Önök szabályozták szervezetük belső pH-szintjét, a hidrogén ionjainak koncentrációját. Önök egy igen nagy szolgálatot tettek májuknak, amelynek nehezére esik savas környezetben a normális koleszterin előállítása, valamint egy egész sor olyan fermens termelése, amelyek segítségére lesznek a hasnyálmirigynek és a lépnek. Tehát mivel is tudnánk segítségére lenni májunknak? Nem tudunk ugyanis ideális környezetben élni, ideális ételeket fogyasztani, szentlélekkel táplálkozni. Eszünk, iszunk, társalgunk. Időről időre betérünk egy-egy gyorsétterembe, bekapni valamilyen szörnyűséget. Mindenki elköveti ezeket a vétkeket, mivel hús-vér emberek vagyunk, és előbb magunk idézzük elő a bajt, aztán pedig azt sem tudjuk, hogyan lábaljunk ki belőle. Pedig van választás: mondjanak le a mérgekről és nyújtsanak segítséget belső szerveiknek!

            Mivel is lehetünk segítségére a májunknak? Ne feledjék el, már megtisztították szervezetüket! Ha pedig úgy alakult, hogy csak most kezdenek ismerkedni termékeinkkel, a tavasz rendszerével, az első lépés a 2,5-hónapos úton feltétlenül a megtisztulás kell, hogy legyen. Ha viszont már túl vannak a tisztítókúrán, ne feledjék, hogy a máj az a szerv, amelynek állandó regenerációra van szüksége, amely számára igen fontos, hogy ne legyenek zsírsejtek. Minél több szorbensre van szükség. A máj igen kedveli az Icant, a Tristop tablettát és a Fogyasztóteát. Nem azért, mert mindenkinek gyors ütemben fogynia kell, ezt mindenki maga dönti el. Azért, mert ezek kitűnő termékek, amelyek megnyitják a vezetékeket — a májvezetéket, a lépvezetéket, a hasnyálmirigy-vezetéket. Nem arról van szó, hogy fogyni fogunk, hanem arról, hogy lépésről lépésre rendezzük szervezetünk anyagcseréjét. Csak ekkor kiálthatunk fel: "Üdvözöllek, egészség!"

            Sok ember, aki a krónikus fáradtság vagy súlyos krónikus betegségek tüneteivel küzd, igen nehezen várják ki a tavaszt. Nincs erejük örülni a tavasznak. Mintha örülnének neki, de még erre sincs erejük. Miért? Mert problémáik vannak a vastagbéllel, a toxinokkal stb. Ugyanis a májnak szorbensenkre van szüksége, azaz azokra az anyagokra, amelyek megkötik és kivezetik mindezeket a szervezetből. A májnak olyan ételekre van szüksége, amelyek segítenek neki szabályozni a koleszterin-szintet, azaz csökkenteni az alacsony tömörségű koleszterint és normalizálni a magas tömörségű koleszterint.

            A májnak úgy kell működnie, akár egy óraműnek. Ehhez pedig elsősorban szorbensenkre van szüksége, másodsorban olyan ételekre, amelyek megvédik (hepatoprotektorok) és helyreállítják a hepatocitákat — a máj sejtjeit. Miben rejlik a beteg máj baja? A máj normális kötőszövete helyére zsírszövetek kerülnek, és a máj normális működése megszűnik. A zsírhepatózis — daganatos betegek, azaz súlyosan beteg emberek kórja.

            Azon emberek szerencsétlenségének lényege, akik hosszú időn át voltak kénytelenek antibiotikumot szedni, illetve akik kemo- vagy gammaterápiára szorulnak, abban rejlik, hogy rombolódik a májuk — szervezetünk legfőbb detoxikánsa. Ugyanis a máj többé nem lesz képes megbirkózni a toxikus reakcióval. A folytatás pedig még ennél is szomorúbb.

            Éppen ezért egész idény alatt alkalmazni kell a fogyasztóteát. Ennek legegyszerűbb módja — 3 tasak 2 liter vízbe. Különösen súlyos esetben, amikor beszűkülnek az epevezetékek, amikor epekövet diagnosztizálnak, 1 tasak teát kell leforrázni egy csészényi vízzel. Fogyasztani feltétlenül evés előtt kell. Nem véletlenül vélik Keleten, hogy "A víz, evés előtt arany, evés közben ezüst, evés után pedig fém". A mi feladatunk a máj szinten tartása. Azon kívül, hogy elkezdtük megtisztítani, még segíteni is kell funkciója teljesítésében. Ehhez kitűnő szer az Ican, a Tea, a Tabletták és a Fogyni vágyóknak szánt Por. Tavasszal lehet eredményesen fogyókúrázni. Ugyanis éppen tavasszal még a hajlott korú vagy a beteg embereknél aktivizálódik az anyagcsere. Ez egyáltalán nem fiziológia, ez pusztán biológia. Tavasszal minden aktivizálódik. Viszont az aktivizálódás szintje mindenkinél más és más, ez függ minden egyes szervezet életformájától és belső tartalékaitól. Az Ican pedig kiválóan állítja helyre a hepatocitákat.

            Ha a máj patológiájával szembesültünk, feltétlenül szükségünk lesz Cordicepsre. Éjszakára kell bevenni — minél később, annál jobb: éjfélkor, hajnali egy órakor. Ugyanis amikor testük fekvő helyzetben van, a máj pedig összegyűjti és filtrálja a vért, éppen így segíthetik munkáját. Segíthetik a hepatocitákat is, ugyanis helyreállítják az immunkomplexumot. Egyébként, ha már az immunkomplexumokról esett szó, a fokhagymaolaj kiváló szer a rendszeres megbetegedéseknél. Mindezek tudatában, mivel a máj felelős a kötőszövet állapotáért, ne feledkezzenek meg a Fokhagymaolajról.

            Rendelkezésünkre áll egy olyan kiváló termék is, mint az Angolnazsír. Egészében véve ez őszi-tavaszi alkalmazású szer. Októberben, novemberben, decemberben, januárban, februárban, márciusban — egész idő alatt adagolni kell a pótolhatatlan zsírsavakat. Amennyiben Angolnazsírra esik választásuk, a nők Enotera-olajjal variálhatják, vagy pedig Fokhagymaolajjal.  Ezek ugyanis szintén tartalmazzák a pótolhatatlan zsírsavakat (PZsS). A Veican alkalmazása a tavasz közeledtével javasolt, amikor közeleg a kikelet. Ezt a szert szintén éjszakára ajánlatos bevenni — táplálják májukat, mivel a Veican kiválóan állítja helyre a lipotocitákat. Az Angolnazsírt pedig étkezés közben legjobb bevenni (naponta 2–3 alkalommal 2 kapszulát, az utolsó alkalommal inkább elalvás előtt). Ugyanis ez a szer képes arra, amit mi magunk nem tehetünk meg.

            Jelenleg még nem tudjuk szintetizálni a PZsS-okat, így az élelemmel kell bevinni azokat a szervezetbe. Nem fogunk most külön foglalkozni az étkezéssel, mivel mindenki tisztában van azzal, hogy e téren igen siralmas a helyzet. Jó lenne, ha zsíros halfajtákból jutnánk hozzá PZsS-hez, de ehhez nagy mennyiségben kellene azt elfogyasztani. Ráadásul jó lenne, ha nem tartalmazna hormonokat, nehéz fémek sóit, stb. ugyanis a táplálék-kiegészítők, a PZsS, a sejtfalanyag — mindez nem üzleti fogás, ez az élet szükséglete.

            Nem túlélni kell! Ennek a szónak két gyökere van — „túl”, mintha túl szeretnénk valamin is lépni, és „élni”. Ki akar kiszállni az életből? Élni kell.

            Megállapítottuk tehát, hogy a teljes értékű élethez teljes értékű, kiegyensúlyozott táplálékra van szükségünk, valamint PZsS-re. Nem véletlenül használjuk a „pótolhatatlan” szót. Ugyanis szervezetünk nem rendelkezik ezekkel a savakkal, ugyanúgy, mint ahogy nincs taurin aminosavunk sem, amelyre a membránon belüli szintézishez van szükség. Ez a szer is megtalálható a Fokhagymaolajban. Egyébként, a Fokhagymaolaj tartalmaz közel száz kénvegyületet. A kén pedig kiváló allergia elleni szer, kitűnően helyreállítja a hipotocitákat, jótékony hatással van a kötőszövetre. A megfelelően fejlett kötőszövet esetén egyetlen daganatos megbetegedés sem képes kifejlődni. Ha bármilyen pózban szeretne hosszasan ülni anélkül, hogy elzsibbadna vagy begörcsölne a lába — tartsa rendben a kötőszövetet, azaz a májat. Az ember önmaga tartsa fenn fiatalságát, gondoskodva szervezetéről.

Ha konyhakertjükben nem fognak öntözni, trágyázni, nem fogják elvetni a magvakat és gondozni a növényeket, hamarosan csak gaz nő majd ebben a kertben. Ugyanez történik az emberi szervezettel is. Sokan már szembe is találták magukat ezzel a helyzettel. Száraz bőr, táskás szemek — mindezek az idejekorán bekövetkezett öregkor tünetei. Az embernek pedig meg kell őriznie szíve fiatalságát. Úgy kell élnie, hogy az élet folyamata örömet okozzon számára.

            Rendbe hoztuk májunkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy folyadékra van szükségünk, hogy le kell cserélni a zsírszövetet, megszabadulni a fölösleges vércukorszinttől. A fölösleges cukor ugyanis a daganatos megbetegedések barátja, szinte kísérőtársa. A hormondeficit is kedvez az onkológiai betegségeknek, akár az antioxidánsok hiánya.

            Mindezeket a fentebb felsorolt dolgokat mindannyian önmagunk is megváltoztathatjuk. Ehhez nem szükségesek különösebb befektetések. Csak helyes, adalékokban gazdag táplálékra van szükség. A biológiailag aktív táplálék-kiegészítőkről van szó. Azért biológiaiak, mert biológiai nyersanyagból lettek előállítva, azaz állati, esetleg növényi eredetűek. Azért táplálék-kiegészítők, mert ezekkel egészítik ki az élelmet. Minden táplálék-kiegészítőnek antioxidánsnak, antidotnak kell lennie, azaz meg kell védenie szervezetünket a szabad gyökök hatásától. Minden táplálék-kiegészítőnek képesnek kell lennie kiegyenlíteni szervezetünk homeosztázisát, azaz annak belső közegét. Ehhez pedig arra van szükség, hogy éppen maga a szervezet kezeljen minket, nem pedig a különböző adalékok. Ez téveszme. Éppen a szervezet, úgymond beépítve egyik alapelemet a másik után, hozza rendbe önmagát. Nyugodtan bízzák magukat erre a szervezetre, sokkal bölcsebb nálunk.

            Mikor tudjuk rendbe hozni májunkat, gondoskodva róla? Azok, akik a máj krónikus megbetegedéseiben szenvednek, nem lesznek képesek erre egyetlen idény alatt — ehhez egy, két évre lesz szükségük. A máj teljes regenerációjához ugyanis néhány évre van szükség. Ezzel tisztában kell lenniük az alkoholistáknak, valamint azok családtagjaiknak, akik önhibájukon kívül gyakran válnak e betegség szenvedő alanyaivá. Ugyanakkor szeretném megvigasztalni őket — van kiút. De ehhez kölcsönös beleegyezésre van szükség. Az embernek tisztáznia kell a helyzetet önmagával és szervezetével egyaránt. Ezt helyette senki sem teheti meg. Ha abba akarja hagyni az italozást — nyugodtan és egyszerűen megteheti ezt. Egyetlen feleség, édesanya, anyós vagy szerető sem képes rászedni őt erre, ha ő maga nem akarja ezt. Esetleg ellenkező hatást érnek el — még többet fog inni.

            De egy olyan helyzetben, amikor az ember abbahagyta az italozást, bekódoltatta magát, illetve a kezelés egy adott stádiumában vannak, nem nélkülözheti a biológiailag aktív táplálék-kiegészítők segítségét — túlságosan nagyfokú toxikus hatást gyakorolt az emberi májra az alkohol. 2 olyan fermens létezik, amelyek képesek felbontani az alkoholt. Ezek nélkül már akár 5 gramm alkohol is halálos lenne. Valamennyinknél más és más e fermensek mennyisége — az egyik megihat akár egy tartállyal, a másik már egyetlen pohárka italtól is lerészegedik.

            Azoknak az embereknek, akik alkoholfüggőségben szenvednek, nagyobb mennyiségű táplálék-kiegészítőre van szükségük. Ugyanis annak a szervezetnek, amely eddig egy ütemben dolgozott, most új ütemre kell átállnia. Az átállás pedig lehetetlen a táplálék-kiegészítők nélkül. Ilyen a tea, a sejtfalanyag, és lehetőleg minél nagyobb mennyiségben. A máj zsírosodó elváltozásainál jó szolgálatot tehet a Chitosan. A fogyasztótabletták is jól oldják a zsírt. Ilyen jellegű az Ican és a Sleeping kombinációja is. Az Icanról fentebb már szó esett. A Sleeping pedig kiválóan oldja a feszültségérzetet. Az erek feszültségét. Éjszakára, elalvás előtt 2 tablettát kell bevenni, nappal — 1. Ne feledkezzünk meg a kalciumról sem az agyi tevékenység javításához. A Gingko Biloba is jó eredményeket ad a toxikomániában szenvedőknél — sajátos hatást gyakorol egyes, a rászokás és a függőség kialakulásáért felelős fermensekre. A dohányosoknak háromszor annyi biológiailag aktív táplálék-kiegészítőre van szükségük, mint a nem-dohányosoknak — ekkora a dohányzás intoxikációja.

            Tehát már rendbe hoztuk a májat. Ezzel rendben van a kötőszövet is. A legnehezebb helyreállítani talán a porcanyagot, de ezt is lehetséges.

            Fokozatosan a tavaszból a nyárba megyünk át. A tavasz véget ért. Szervezetünkben megindult a nedvkeringés. Nem a toxikus anyagokra gondolunk ezúttal, hanem a hasznosakra. Ugyanis már feltöltöttük szervezetünk minden jelképes raktárát.

            Egyébként, a keleti gyógyászat szerint a fej — két hólyag: az epehólyag és a vízhólyag. Éppen ezért az a kifejezés, miszerint valakinek fejébe szállt a vizelete, nem mentes bizonyos értelemtől. Azok az emberek ugyanis, akiket májbetegségek kínoznak, gyakran panaszkodnak fejfájásra. Azok pedig, akiknek problémát okoz a vese és vízhólyag, hajlamosak a migrénre." ( prof. Asztapjonok Jelena az orvosi tudományok doktora
és a rigai Vademecum orvosi központ igazgatójaTIENS előadása alapján készült könyvből idéztünk)

Hamarosan folytatjuk… :)

Kérdéseit, véleményét ossza meg velünk Ön is!

Jó egészséget és mosolygós napot kíván,

A Medbiotech Hungary Csapata

 

 

 

Szólj hozzá!

Rövid leírás a H1N1 Vírusról!

2010.01.21. 13:08 Medbiotech Diagnosztika Csapat

Röviden, mi is a H1N1? 

 

                         

A H1N1 az A típusú influenza egyik altípusa, az emberi influenza leggyakoribb okozója. Egyes törzsei az emberi populációkban is megtalálhatóak endemikusan, vagyis külső behatás nélkül. Ezek okozzák az influenzaszerű betegségeket és a szezonális influenzák kis részét.  Ezeket a törzseket megtalálhatjuk sertésekben és madarakban egyaránt.

2009 júniusában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy a H1N1 új törzse pandémiát okozott, azaz olyan járványt, amelynek kiterjedtsége nagy területű és az ott élő populációra veszélyes.

Számos különböző törzzsé mutálódott, köztük a spanyolnátha vírusa, enyhe emberi influenzák vírusai, járványos sertésinfluenza törzsek és a madarakban talált különböző törzsek.

Ezek közül a spanyolnátha 50-100 millió ember életét követelte. Az influenzát okozó H1N1 törzsek általában alacsony patogenitásúak, ami a betegséget okozó képességet jelenti.

 

Hogyan terjed a vírus?

Az új A(H1N1) vírus emberről emberre terjed. A vírussal foglalkozó kutatások eddig nem mutattak ki a szezonális influenza fertőzési útjától különböző terjedési utat. A vírus terjedésének leggyakoribb formája a köhögés és a tüsszentés. Ily módon nyálkacseppek szóródnak szét a levegőben, kerülhetnek a közelben lévő tárgyak felszínére vagy akár a minket körülvevők különböző testrészeire. A vírus-cseppekkel szennyezett tárgyakat, aki megfogja, majd a kezét szájához, szeméhez, orrához érinti, megfertőződhet. A megbetegedéshez elég lehet egy egyszerű kézfogás is (ha a másik személy kezén nyálkacseppek maradtak).

Kinek kell különösen vigyáznia?

 A legtöbb ember számára az új típusú influenza gyors és könnyű lefolyású. Sokak számára elegendő lehet a gyógyuláshoz az, ha sokat pihen, ágyban marad, sok folyadékot fogyaszt, csillapítja a lázát. Az új típusú influenzával kapcsolatos eddigi tapasztalatok alapján azonban csakúgy, mint a szezonális influenza esetében – vannak olyan csoportok, amelyeket jobban fenyeget az új vírus és annak szövődményei.

Ilyenek például a :

-Krónikus máj és vesebetegek

-Szív és érrendszeri betegségben szenvedők

-Várandós nők

-Asztmás betegek vagy más légzőszervi betegségben szenvedők

-Anyagcsere betegségtől szenvedők

-12 hónapos vagy annál fiatalabb csecsemők

Megelőzés!

Először is még inkább oda kell figyelnünk az alapos kézmosásra. Főleg ha a kezünkbe tüsszentünk, olyan tárgyat fogunk, meg amit több ember érintett (buszon, villamoson, trolibuszon, számítógép billentyűzete, munkahelyi telefon stb.).

Itt van ugyebár az a fránya oltóanyag is! Aminek elég ellentmondásos a megítélése. Senki nem tud vele kapcsolatban egyértelmű választ adni.

Ezért a mi javaslatunk a megelőzésére és hatékony kezelésére, a szervezet maximális rendbetétele mellyel ellenállób lesz a megbetegedésekkel szemben. A Medbiotech Diagnosztikánál  100%-osan felkészítjük az Ön szervezetét!

 

További szép, mosolygós napot kívánunk!

                                 

 

 

Szólj hozzá!

Hogyan őrizzük meg és állítsuk helyre egészségünket az évszakok változásának figyelembevételével?

2010.01.15. 13:15 Medbiotech Diagnosztika Csapat

A természetben állandóan változik minden.

Változnak az évszakok, a nappalt az éjszak követi, léteznek apályok és dagályok, az emberek hangulata is folyamatosan változik. Ezen jelenségek összessége egy rendszerbe foglalható, amit a kínai tudósok és orvosok réges-régen felfedeztek. Ősidők óta figyelték a bolygók mozgását és az emberi szervezet működését; azt ahogyan a szervezetünk reagál az évszakok váltakozására, és párhuzamot vontak a kettő között.

A megfigyeléseik alapján felállított rendszert U-SIN rendszernek nevezték el. Ez az öt őselem tana, amely a Yin és Yang energiák kölcsönhatásán alapszik.

Hogyan lehet felkészülni a változásokra? Hogyan lehet átérezni azt, hogy egy hatalmas, állandóan változó kozmosz apró részecskéi vagyunk?

Az információ, hogy változnunk kell ahhoz, hogy jó irányba haladjunk, nyilván nem tesz minket szerencsésebbé, sikeresebbé, nem fiatalít meg és nem gyógyít meg, sőt, gazdag és egészséges jövőt sem fog építeni. Azonban remélem, hogy segít megérteni, hogy csak rajtunk múlik a változás.

A következő cikksorozatban röviden áttekintjük az Öt elem tanát és az erre épülő, 5000 éve működő egészségmegőrző módszereket, ugyanis ez a rendszer univerzális, könnyedén alkalmazható, hisz tükrözi a természetet.


 

A természetben minden periodikusan zajlik. Minden évszaknak megvan a maga feladata minden élő szervezet működésében, így az emberi szervezet, a mi testünk működése is az évszakokhoz alkalmazkodik. Ősszel, télen, tavasszal, nyáron és a nyár végén más és más szervek játsszák a főszerepet szervezetünk filmsorozatában. Az egészségüket pedig úgy tudjuk megőrizni, ha mindig azokkal a szervekkel törődünk kiemelten, amelyeket fel kell készíteni az aktuálisan következő legaktívabb időszakukra.

A testünk működését tömör és üreges szervek csoportjai szabályozza, ahol minden tömör szervnek megvan az üreges párja és fordítva. Ez a párosítás azért fontos, mert ezek szervpárok bármelyik tagja szenved, sérül, megbetegszik, az intenzív hatással lesz a másik tagra is és gyakran előfordul ,hogy egyik szerven jelentkező tünetek oka végül a páros másik tagjának megbetegedésében keresendő. És ha rendbe hozzuk a beteg szervet, elmúlnak a párszerven észlelt tünetek is.

Illetve minden belső szerv-párunknak van egy kapuja a test külső felületén, ahol gyorsan észlelhetjük a belső szervi elváltozások jeleit, még azelőtt, hogy belső szervi panaszaink kialakulnának. Például ha szempanaszaink vannak, annak nagy valószínűséggel a májunk szenvedése az oka, nem feltétlenül külső hatás. Erről részletesen szólok majd az aktuális szerveknél.


 

Az ősszel kezdjük a kört. A következőkben pedig folytatjuk az évszakoknak megfelelő egészségmegőrzés titkának feltárását.

Az őszt a Yang állapottól, a forróságtól, a sebességtől való távozás jellemzi. Az ősz összesíti az eredményeket és végzi az előzetes szétosztást. Nem véletlen, hogy itt a fő szerepet a tüdő kapja, és az ő üreges párja, a vastagbél, ahol hatalmas energiafeldolgozás zajlik. A tüdő és vastagbél kapuja az orr. Amennyiben panaszaink akadnak ezen külső szervünk kapcsán, tudnunk kell ,hogy a gond belülről indul és a tünet csak jelzés, hogy odabent valami nincs rendjén.

Ha gondoskodunk az ősz két legfontosabb szervéről, a nedvesség, a tápanyag és az oxigén elosztása szabályosan működik testünkben.

Ezen szervegyüttes „karbantartása” úgy lehetséges, ha megfelelően tisztán tartjuk a vastagbelet és erősítjük a tüdőt. A vastagbél tisztán tartása akkor lehetséges, ha évente kétszer, ősszel és tavasszal megfelelő tisztítókúrát tartunk, amely nagy mennyiségű, speciálisan erre a célra kifejlesztett rost bevitelét és intenzív folyadékfogyasztást(legfőképpen tisztító-méregtelenítő hatású gyógyteák fogyasztását) jelenti. Itt fontos megemlítenem, hogy az évi két tisztító kúrára akkor is feltétlenül szükség van, ha egyébként bioélelmiszereket eszünk és tisztított vizet iszunk, ugyanis vannak olyan méreganyagok a környezetünkben, talajban, vízben, amelyeket a lehető legnagyobb óvatossággal sem tudunk elkerülni és ezek bejutva a szervezetünkbe lerakódnak és gátolják testünket a harmonikus működésben. Egy felnőtt nyugati ember 30 éves korára 8-10 kg feleslegesen lerakódott méreganyagot és salakot hordoz bélrendszerében. Ez egyrészt teher, hisz akár ennyivel könnyebbek is lehetnénk rendszeres salaktalanítással, másrészt nagyon rossz hatással van egészségünkre, ugyanis a lerakódott salakanyagok bevonatként elfoglalják az egész bélfalat és meggátolják a bélbolyhok működését, nem engedik felszívódni a tápanyagokat és lassítják a bélmozgást, felesleges gázokat képeznek és a közérzetünket is rontják. Hiába viszünk be rengeteg vitamint és hasznos tápanyagot a szervezetünkbe, ha nem tartjuk tisztán bélrendszerünket, igazából csak „gyöngyöt szórunk a sertések elé” ugyanis töredéke sem képes felszívódni a drága tápanyagoknak.


 

Áttérünk a szervezet szempontjából nagyon fontos időszakra, a télre.

Télen a vese a legfontosabb szerv. Arról a szervről van szó, amely az örökölt információkért felelős, hogy milyenek vagyunk és mit fogunk átadni a gyermekeinknek. A jobb vese a férfiasságot, a bal vese a nőiességet adja tovább. Tehát a vese felel az energiák erőviszonyáért, a genetikáért és az energia felhasználásáért. A vese tartja fent az élet elképesztő egyensúlyát. A vese felel a csontokért és mindenért, ami a csontokkal van kapcsolatban, a fogakért és a hajért is. A kapuja a fül. Ha romlik a hallás, ha valamilyen váladék van a fülben, annak a vese gyengélkedése az oka. A vese a felelős a csontvelő képzéséért, amely pedig a vérképzésért felel. A vese választja ki a vizelet és a salakokat. Mi a teendőnk? Egészséges, teljes értékű energiát kell ide továbbítani. Erről szól a téli időszakhoz kapcsolódó egészségmegőrzés.


 

Következő bejegyzésünkben folytatjuk az évszakoknak megfelelő egészagémegőrző program bemutatását,  a tavasszal folytatjuk...

 

Szóljon hozzá, kérdezzen, mondjon véleményt, ossza meg velünk gondolatait Ön is!

1 komment

süti beállítások módosítása